Bolhák
A kölyökkutya esetében különösen fontos ellenőrizni, hogy bolhás-e. Ha igen, azt onnan vehetjük észre, hogy vakarózni kezd, majd „forró foltok” vagy gombafoltok jelennek meg a bőrén. Ennek hatására hegek keletkezhetnek, tehát a kutya mindenképpen kezelésre szorul. Az állatorvos tisztító oldatot ír fel, hogy a kutyus megszabaduljon a foltoktól. A kölykök esetében a bolhák távol tartása egy kicsit nehezebb, mint a felnőtt kutyáknál, mivel 6 hónapos korig nem lehet bolhaölő készítményeket használni. Egészen kicsi korban naponta megfürdethetjük kölyökkutyák számára készített samponnal, és bár ez nem a legjobb a bőrének, a bolháknál még mindig sokkal jobb. A bolhák ellen finom fogú bolhafésűt is használhatunk. A lakásban és azon kívül is megelőző intézkedések segítségével vehetjük fel a harcot a bolhákkal szemben. Mindenképpen cseréljük ki az almot is.
A vérvizsgálat jelentősége
A védőoltások mellett végeztessünk évente vérvizsgálatot is a kutyán, ezek a vizsgálatok ugyanis segítenek felderíteni az olyan betegségeket vagy problémákat, mint például a szívférgesség vagy a bélférgesség. Ezek a vizsgálatok jelzik, ha a kutyánál szívzörejt lehet észlelni, vagy ha megnagyobbodott szíve, amire sajnos sok bulldog hajlamos.
Gyakori betegségek még az izületi gyulladás és a felpuffadás
Hogyan kerülhetem el, hogy a kutyám bolhás legyen?
A bolhák elleni védekezésnek két alapvető lépése van:
A kutyák és macskák bolhásságát ugyanazon bolhafajok okozzák, így fontos, hogy az együtt tartott cicákat és kutyákat is egyszerre kezelje bolhaellenes szerrel. Ma már nagyon korszerű, egyszerűen használható készítmények vannak forgalomban, így az állatok hatékony kezelése nem okoz gondot. Ezeket a bolhaellenes szereket állatorvosa írhatja fel kedvenceinek, így minden esetben kérje ki tanácsát az alkalmazható készítményekkel kapcsolatban! Különösen fontos, hogy macskáján ne alkalmazza kutyája részére felírt gyógyszereket, ezek egy része ugyanis mérgező a cicákra nézve.
Az állatok környezetének bolha mentessé tétele igen fontos lépése a külső élősködők elpusztításának. Ennek oka, hogy a bolhák nem kizárólag a háziállatokon élnek. Az alábbiakban egy áttekintést szeretnénk adni a bolhák életciklusáról:
Azon kívül, hogy csípésük kellemetlen a kutyának, okozhatnak más bajt is a bolhák?
Az arra érzékeny kutyáknál a bolhák nyála allergiás reakciót vált ki, ami extrém viszketésben és vakaródzásban nyilvánul meg. A kutya néhány óra alatt véresre vakarhatja-rághatja magát, elsősorban a faroktő tájékán. Mivel az allergiás reakciót akár már egy bolha csípése is kiválthatja, az érzékeny kutyák esetén különösen fontos odafigyelni a bolha ellenes kezelések rendszerességére!
Mivel a bolhák vérszívó élősködők, a súlyos fokú bolhásság akár vérszegénységhez is vezethet. Erre elsősorban rossz körülmények között tartott, kistestű, fiatal kutyák esetén lehet számítani. Emellett a bolhák más fertőzéseket is közvetíthetnek, illetve ők a kutya uborkamagképű galandférgének ( Dipylidium caninum ) köztigazdái is. Ez az oka annak, hogyha kutyája bolhás, állatorvosa minden esetben ajánlja a bolhairtás mellett kedvence egyidejű féreghajtását is.
Milyen készítményekkel kezelhetem a kutyám?
Szinte minden esetben a könnyen és gyorsan használható spot-on készítmények alkalmazását ajánljuk. Ezek közös jellemzője, hogy egy kis mennyiségű folyadékot kell a kutya bőrére csepegtetni, ami a bőrön át felszívódik, majd a faggyúmirigyeken át kiválasztódva fejti ki bolhaellenes hatását. Nagy előnyük még, hogy akár több hónapos védettséget adnak az újrafertőződéssel szemben is.
Ha mégis samponnal, sprayvel szeretné kezelni kutyáját, az ajánlott készítményekről szívesen adunk felvilágosítást.
Hogyan akadályozzam meg a kutyám újrafertőződését?
A bolhásság kezelésére használt spot-on készítmények rendszeres alkalmazásával megelőzheti kedvence újrafertőződését is. Erre a célra egy jó minőségű bolhanyakörv is alkalmazható. Ha felkeresi rendelőnket, szívesen adunk önnek bővebb tájékoztatást az ajánlott készítményekről.
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: