AMIRŐL AZ EBEK NEM TEHETNEK. . .

Egyszerűen lehetetlen pontos "leltárt" készíteni a világ valamennyi kutyafajtájáról. A hivatalosan elfogadott - vagyis standard által rögzített - fajták száma is meghaladja ma már a 350-et (és napról napra gyarapszik), de a kinológusok szerint a házikutyának legalább 800 változata alakult ki napjainkig. A választék hallatlanul gazdag: mindenféle formájú, színű, természetű kutyát találhatunk köztük. És fellelhetjük a legnagyobb szélsőségeket is: az óriásokat és a törpéket.

Az "óriások klubja" mindössze néhány típusból áll. Olyannyira zártkörű társaság ez, hogy még a hatalmas komondor, az újfundlandi vagy a nápolyi masztiff is csak "tiszteletbeli tag" lehet közöttük. A csoport legtekintélyesebb kutyája - legalábbis súlyra! - a tibeti masztiff. Erről az óriásról, amelyről már Marco Polo is megemlékezett, valóban elmondhatjuk, hogy nagy kutya: 80-90 kg. A másik "hatalmasság" az ír farkaskutya, amely ugyan "csak" 60 kg, de termetre a világ legnagyobb kutyája: minimális marmagassága 77-80 cm. "Klubtagok" még a kaukázusi juhászkutyák, a dogok és a bernáthegyik - valamennyien elérhetik a 70-80 kg-os testsúlyt.

A "törpék klubjának" legparányibb tagja a csivava, amely százszor könnyebb, mint az óriások! A világ egyik legkisebb kutyája ez az értelmes, élénk ölebecske. Átlagos súlya 1-3 kg, de akad mindössze 40-50 dkg-os példány is. Joggal sorolható a minikutyák családjába még a majompincs, a pekingi palotakutya, a brüsszeli griffon és a törperattler - valamennyien 1-2 kg-os apróságok.

Óriások és törpék... Ez csupán a két véglet, de ebből is láthatjuk, hogy a tenyésztőknek meglehetősen furcsa elképzeléseik vannak a kutyák külleméről. Miért baj ez? Egyebek között azért, mert "csapongó fantáziájuk" nem egy fajtának szinte a teljes átalakításához vezetett. Néhány fajtában öröklődő fejlődési rendellenességek alakultak ki, mégpedig azért, mert rövidlátó tenyésztőik nagyobb gondot fordítottak ezeknek az állatoknak a külső megjelenésére, mint általános egészségi állapotára. Tekintet nélkül az ebek elemi belső szükségleteire, anatómiai adottságaikat megnyirbálták, belekényszerítették őket különféle torz ideáknak megfelelő mértékbe és formákba.

Az ebtenyésztők komolyan veszik a kutyakiállításokat, és egy-egy nevezetesebb nemzetközi kiállításon való győzelem nagy hatással van a fajta jellemzőinek további kialakítására. Amikor a bírák kritikusan gondolkodva ítélnek, az jó esetben még hasznos is lehet. Ám ha olyan tulajdonságokat részesítenek előnyben, amelyet abnormálisnak is felfoghatunk, annak már messzire ható romboló következménye lehet. Még ha a győztes látszólag minden szempontból kiváló példány is, a fajtára gyakorolt hatása egészében visszavetheti a fajta fejlődését. A győztes kutyák iránt ugyanis óriási tenyészigény jelentkezik, és génjeik hamar elárasztják a piacot. Számos esetben egy adott országba fajtaalapítás céljából bevitt kutya eredete igen szűk területre korlátozódott, a fajta elődei igen kis földrajzi körzetből kerültek ki, ezért a szóban forgó génkészlet is meglehetősen szűkös. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a több generáción keresztül folytatott szoros beltenyésztés eléggé mindennapos, könnyen beláthatjuk, hogy egy-egy nemkívánatos jelleg mélyen begyökeresedhet a fajtába, különösen akkor, ha az rövid időre divatba jön. Hasonlóan könnyen megtörténhet, hogy egy nem kívánt, lappangó vonás állandósul jó néhány generációban, ha a győztes egyed génállománya egyre több vonást visz be az adott fajtába. A győzteseket külsődleges divatos tulajdonságaik alapján választják ki, s minthogy a jelenleg használatos állattenyésztési eljárásokat, köztük például a legfontosabbat: az ivadékvizsgálatot (amelynek során az ősöket utódaik minősítése alapján ítélik meg) soha nem alkalmazták kellő komolysággal a kutyatenyésztésben, valószínűleg számos recesszív jelleg került be véletlenszerűen az egyes fajtákba. Néhányukban már csaknem lehetetlen kinyomozni ezek eredetét, és egészségesebb géneket vinni a populációba.

Szerencsére a meglehetősen rugalmas génállományú fajták tenyésztői jobban tudatában vannak a létező káros elferdüléseknek. A legkirívóbb fizikai torzulások csökkenőben vannak, ahogy egyre többen jönnek rá, mit tettek kutyáikkal. Még mindig hosszú azonban azoknak a fizikai furcsaságoknak a sora, amelyeket gyakran sokkal kívánatosabb tulajdonságok rovására örökítettek tovább a tenyésztők.

Elferdül, befordul, kidülled...

Lehetetlen kísérlet lenne valamennyi fizikai torzulást végigvenni, de megkíséreljük legalább néhány jellegzetes példán bemutatni a problémát. Érdekes, hogy a legszembetűnőbb hibák a kutya fején vagy annak környékén találhatók, s például az arckifejezést befolyásolják. Mindannyian ismerjük a bernáthegyi vagy a véreb kölyök bűbájos, kedves pofácskáját, de főleg ezeken, valamint például a csau-csaukon, a basseteken és számos fajtán a súlyos szemhéjproblémák tipikus példái láthatók: a felső szemhéj elferdül, az alsó kifordul. Ez egyrészt kellemetlen arckifejezést kölcsönöz az állatnak, másrészt állandó könnyezést, szemhéj-váladékozást eredményez. Az ilyen kutyáknak szüntelenül gyulladásos a szeme, s enyhe kötőhártyahurutban szenvednek. Emiatt gyakran kezelésre is szorulnak. Ellentétes állapot az úgynevezett entrópium, amikor a szemhéjak befelé fordulnak, és folyamatosan irritálják a szemgolyó felületét; ez különösen a csau-csaukat sújtja.

A pekingi palotakutya és néhány más tömpe orrú fajta szemgolyója erősen kidülled, és hajlamos a kiszáradásra, valamint a szaruhártya-sérülésre. A kidülledés néha olyan mértékű, hogy a kutyának még alvás közben is nehezére esik teljesen becsukni a szemét. Más fajtáknak a szeme majdnem teljesen kifordul az üregéből, s egy egészen mérsékelt trauma elegendő ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.

A fej formájának "alakítgatása" is számos baj forrása lehet. Mindenki ismeri például az angol és a francia bulldogot vagy a pekingi palotakutyát. E gömbölyű fejű ebek többségének az álkapcsa tulajdonképpen túl kicsi a fogak megfelelő beilleszkedéséhez, és emiatt rendkívül gyakran szenvednek különféle fogbetegségben. Ugyancsak hasonló problémát okozhat az is, hogy az állcsont és az álkapocs az esetek nagy részében nem egyforma hosszú, ezért az alsó fogsor előbbre áll.

A legtöbb ilyen kutya különösen alvás közben nehezen lélegzik, és gyakran szenved krónikus orrmelléküreg-gyulladásban, valamint más súlyosabb légzőszervi megbetegedésben. A túlzottan laza, ráncba emelkedő bőr ugyancsak szinte általános tünet a lapos, tompa orrú kutyáknál, és komoly problémákat is okoz. A pekingi palotakutyák pofaráncai például olyan kifejlettek lehetnek, hogy dörzsölhetik a szemet, kötőhártya-gyulladást, esetleg szaruhártyahályogot okozva. A száj körüli redők sok esetben felfogják a kicsorgó nyálat és az ételmaradékot, ezáltal kellemetlen szagot keltenek. A bulldogok farok körüli mély ráncaiban felgyülemlenek a különböző szennyeződések és baktériumok, aminek súlyos bőrgyulladás lehet a következménye.

Nem szárnyalnak - csoszognak!

Nyilván ismerik azokat a rövid lábú kutyákat, amelyek testméretükhöz viszonyítva aránytalanul kurtább lábakon közlekednek. Nos, a bassetek vagy a tacskók lába például olyan hajlott, hogy majdnem kivétel nélkül ízületi gyulladást kapnak, különösen ha lábízületük is elferdült. A jobbik esetben csak a járásuk válik csoszogóssá, ami siralmas paródiája a vadászkutyák bámulatos, "szárnyaló" mozgásának.

És most lássuk a testméreteket! Említettük már, hogy a tenyésztési végletek skálájának egyik végén helyezkednek el a csivavák és a rattlerek. Nos, ezek a kutyák olyan kicsire "sikerültek", hogy emiatt az elléssel kapcsolatban sok-sok bajuk akad. A skála másik végén a hatalmas dogok és a bernáthegyi kutyák állnak - nem túl biztos lábakon. Az óriási méreteikkel járó általános élettani alkalmatlanság rövid életkorukban jut kifejezésre. Egy-egy kilenc-tíz éves dog vagy bernáthegyi már-már matuzsálemnek számít, holott zömében nem fogékonyabbak a betegségekre, mint az egyéb - átlagos méretű fajták. És eltekintve azoktól a példányoktól, amelyek fiatalkori csontosodási, illetőleg ízületi bántalmakkal küszködnek, vagy öregkori ízületi gyulladásban szenvednek, látszólag ugyanolyan betegségektől pusztulnak el, mint akármely más fajta képviselői. Mégis. . .

Általában nem valami jól ismerjük a kutya életkorát befolyásoló tényezőket. A nagy és kis testű fajták között helyezkednek el a túlságosan zömök alkatúak, például az angol bulldogok, amelyeknél szintén előfordulnak ellési problémák. Keveset tudunk például arról, hogy miért van annyi méretváltozat a miniatűrtől az óriásig. A feleletet részben a közvetlenül "méretre való tenyésztésben" kell keresni, de lehetséges, hogy ez hosszú évek szelekciója folyamán egybeolvad bizonyos hormonális mechanizmusok által előidézett torzulásokkal. Nagy a valószínűsége például annak, hogy a bernáthegyiek erőteljes, óriási növésre való öröklött hajlammal jönnek a világra, amelyet a kifejlett kutyák növekedési hormonjának túlzott termelése okoz. Ez olyan csontszerkezethez vezet, amely nehezebb a normálisnál, különösen a fej és a végtagcsontok esetében.

Az örökletes egészségügyi problémák sora, amely a pedigrés kutyákat szorongatja, szinte vég nélküli. Nem könnyű eldönteni, hol is kezdjük, amikor oly kevés a jól bizonyított eset. A csivavák és más ölebek vízfejűsége például az átlagosnál gyakoribb, az uszkárokon a szívbetegségek, a német juhászkutyán, a boxeren és a spánielen pedig az epilepszia többször fordul elő, mint egyéb fajtákon. A boxerek ráadásul a különféle daganatos megbetegedésekre is hajlamosak!

Számos rendellenességet találunk a kutyák szeme körül is; ezek közül egyeseket jól ismerünk. Nemrégiben a tibeti terriereken végzett fajtaelemzés 27 esetben tárt fel olyan szemlencse-diszlokációt, amelyet egy autoszomális (páros kromoszómás eredetű) recesszív génnel hoztak kapcsolatba. (Csak akkor jelentkezik, ha mindkét szülőtől öröklődik.) Mindezek az esetek visszavezethetők voltak az 1950-es évek közepén született három fajtagyőztes állat valamelyikére. Az esetek száma és eloszlása jól egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a betegség recesszív.

A skót juhászkutyák több olyan szemrendellenességben szenvedhetnek, amely magában foglal számos károsodást, mint például a csökevényes érhártya-szivárványhártya, a szemgolyón való résképződés (coloboma), a retinaleválás és a belső szemvérzés. Ennek az állapotnak a genetikai háttere igen összetett; a jelek azonban itt is jóval a tenyészérett kor előtt mutatkoznak. Bár ez az állapot igen gyakori - Amerikában például 85%-os az előfordulása! -, megszüntetésére nem ismerünk semmiféle eljárást.

Ismert testi hiba a csípőízületi diszplázia, amely elsősorban a német juhászkutyákat sújtja. Ennél a betegségnél a combcsont feje és a csípőízületi vápa lekopik, és olyan súlyos csontízületi gyulladás alakul ki, amely gyakran sántasághoz, sőt bénuláshoz vezet. Ennek öröklődése már elég egyértelmű, de a környezeti körülmények is befolyásolhatják a kialakulását. Számos ország tenyésztői próbálkoznak a csípőízületi diszplázia visszaszorításával, s talán ha jobban megismerik e betegség okát, több sikert érnek majd el a gyógyításban és főként a megelőzésében.

Most pedig - miután ilyen riasztó és komor, de egyáltalában nem túlzó képet vázoltunk a tenyésztés általános helyzetéről és gondjairól - következzenek az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók.

A PÁROZTATÁSTÓL AZ ALOM MEGSZÜLETÉSÉIG

A tenyésztés fogalma

Tenyésztésen azt az állandó jellegű tevékenységet értjük, amely kiváló tenyészegyedek párosítását, majd pároztatását valósítja meg abból a célból, hogy a szülőknél még jobb belső és külső tulajdonságú utódokat kapjon. Laikus tenyésztésről akkor beszélünk, amikor a csak kedvtelésből tartott szukákat a tulajdonosa különböző okokból egyszer-egyszer fedezteti. Üzletszerű tenyésztés az, amikor állatokat az egyedek különösebb megválogatása nélkül, kizárólag a kölykök eladása céljából szaporítanak. A sporttenyésztés fogalmán pedig azt értjük, amikor a tenyésztő megfelelő körülmények között, alapos elméleti képzettséggel válogatja össze a párokat, és az állomány javítása érdekében tenyészt.

A kutyatenyésztés célja: szebbet, kiválóbbat létrehozni, mint a már meglévő tenyészanyag. Megvalósításához két alapvető feltétel szükséges: 1. jó minőségű kutyák; 2. odaadó és hozzáértő szakemberek.

Az irányított tenyésztési munkában természetesen az oroszlánrész a kutyatenyésztőkre vár. Az ő feladatuk a kölykök helyes, szakszerű, gondos felnevelése; elválasztás után pedig továbbításuk az új gazdáknak, s az új tulajdonosok jó tanácsokkal való ellátása. Olyan láncszerű folyamat ez, amelyben minden egyes láncszemnek egyformán fontos feladata van. A tenyésztőnek állandóan lebegjen a szeme előtt, hogy általában jó csak jótól származhat. Rossz minőségű egyedek párosításából még soha nem került ki kiváló küllemű kutya! Az is igaz persze, hogy nem született a világon olyan eb, amelyik minden tekintetben a standardban leírtakkal megegyező, hibátlan lett volna. A legszebb, legjobb kutyák is csak megközelítik a fajtaleírást. Ezzel ki is mondtuk: nincs hibátlan kutya! A standard azt az idealizált kutyát írja le, amelyik nem létezik, amilyennek lennie kellene a "tökéletes kutyának". A kutya azonban élőlény; felépítését a véletlen játékától a tudatos, célszerű beavatkozásig igen sok körülmény befolyásolja. Az állat nem gép, amelynek van egy prototípusa és a többi pontosan olyan, mint az első, s ha később esetleg módosítunk is néhány részletet, a sorozat minden egyes darabja hasonló lesz az előzőhöz. . .

A kutyatenyésztésben egészen más a helyzet. Nincs két egyforma eb: nem tudunk olyan példányról, amelyik kifejletten teljesen azonos lett volna az anya- vagy apakutyával. Valami különbség mindig akad szülő és utód között!

Nincs tehát tökéletes kutya. A tenyésztés célja tulajdonképpen az, hogy az eszményit annyira megközelítse, amennyire csak lehet.

A jó tenyésztés egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele az állomány alapos ismerete. Egy-egy pároztatás előtt a tulajdonosoknak ismerniük kell mindkét szülő testvéreit, azok utódait, az ősöket - tulajdonosaikkal együtt. Mindezek ismerete nélkül nagyon furcsa, nem várt eredményt kaphatunk. A laikus kutyatartó pedig kérje ki szakember véleményét, mielőtt kutyáját fedeztetni viszi. Így sok kellemetlenségtől megkímélheti magát.

Emberek vagyunk, tehát kényelemszeretők. A legtöbb kutyatulajdonos a legközelebbi kanhoz viszi el a kutyáját, ha az tüzel. Figyelembe sem veszi, hogy a kiszemelt állat megfelelő tenyészpárja lesz-e szukájának, sőt talán még a minőségét sem nézi meg. Fő, hogy ismerje a kutyát és gazdáját, és hogy kis fáradsággal a környéken elintézhesse az ügyet.

Az olyan kant, amelyik nem várt, kellemetlen hibákat örökít át - legyen különben bármilyen tökéletes küllemű is -, a legszigorúbban ki kell zárni a tenyésztésből.

Önmagában egyébként minősíthetünk egy kutyát a "megfelelőtől" egészen a "kitűnőig", vihetjük tenyészszemlére, ahol alkalmatlannak vagy alkalmasnak találják a tenyésztésre - de ez még nem minden. Meglepő és kellemetlen dolgokat produkálhat a legkiválóbbnak minősített kan vagy szuka is. A "győztes" címet elért kutya vég nélkül részt vehet a tenyésztésben, mert minősítése erre egyenesen predesztinálja. És ez a tenyésztés rákfenéje! Mert hiába jó a minősítés; ha a tenyésztésben a különben kiváló kutya nem váltotta be rövid időn belül a hozzá fűzött reményeket, nem lenne szabad fedeztetni vele, bármilyen kiváló példányról legyen is szó. A minősítés ugyanis nem feltétlenül vág egybe az örökítéssel!

Tenyészszukák-tenyészkanok

A kezdő tenyésztő lehetőleg kiváló minőségű szukát szerezzen be magának. Gondoljon arra, hogy elsőrangú kölykök csakis elsőrangú szukáktól származhatnak. A gyenge felépítésű szukát még a legjobb minőségű kan sem tudja jó alomhoz segíteni. Tenyészszukának tehát ép, erős, egészséges állatot válasszunk ki. Ne tenyésszünk félénk, gyáva, ideges vagy különböző betegségben szenvedő példányokkal. És ne pároztassuk túl fiatal korában a szukát.

A jó tenyészszuka persze önmagában még nem elegendő az igazán eredményes tenyésztéshez. Ha komoly sikereket akarunk elérni, keressünk hozzá minden tekintetben megfelelő kant. Különösen arra kell ügyelni, hogy a szuka és a kan ne képviseljenek két különböző típust; a kannak ne legyenek ugyanazok a hibái, mint a szukának. Egy másik szempont, hogy az egyik végletet a másikkal nem lehet kiegyenlíteni. Ne pároztassunk tehát alacsony szukát magas kannal, rövid fejűt hosszú fejűvel, pontyhátút nyerges hátúval és így tovább.

A tenyészkan mindig "igazi kan" legyen, vagyis fellépésében, megjelenésében, felállásában már messziről elárulja "férfias" voltát. A kanok egyébként az egész év folyamán igénybe vehetők, mivel ondójuk a nemi érettség pillanatától öregkorig megszakítás nélkül képződik, s kizárólag betegség vagy rossz táplálási és tartási körülmények hatására szűnik meg. Párzásra azokat a kanokat kell használni, amelyek nemileg érettek, növekedésük már véglegesen befejeződött és jól fejlettek.

Általános irányelvnek tekinthető, hogy a nagy termetű fajták példányai (német juhászkutya, dog, bernáthegyi, kuvasz, újfundlandi) kétéves koruktól, a közepes és közepesnél nagyobb fajták egyedei (dobermann, airedale terrier, boxer, puli) általában húsz hónapos koruktól, a közepesnél kisebb növésű fajták példányai (foxterrierek, tacskók, középschnauzerek) másfél éves koruktól a legalkalmasabbak a pároztatásra.

A tenyészkanok az első párzások után szemmel láthatóan megváltoznak: fejlődésük befejeződik, masszívabbá, "férfiasabbá" válnak.

A fiatal kan "csatasorba állításának" első esztendejében egyébként három-négy párzást tervezhetünk be; a második évben ezt a számot a kétszeresére emelhetjük. A következő években pedig - egészen hét-nyolc éves koráig - minden kannal egyénileg kell "bánni", ugyanakkor a pároztatások számát jelentősen növelhetjük. Helyes táplálás és tartás mellett egy-egy tenyészkan tizenegy-tizenkét éves koráig felhasználható, s eme időszak alatt jelentős számú utóda láthat napvilágot.

Amikor már kiválasztottuk a szukához a megfelelő fedezőkant, vegyük fel a kapcsolatot idejében annak tulajdonosával, és ne várjuk meg az ivarzás kezdetét. Az előrelátó kutyatulajdonos már az ivarzás előtt néhány héttel megállapodik a feltételekben a kan gazdájával. A fedeztetési megállapodást írásban ajánlatos megkötni. A fedezési díj nem a szigorúan vett fedeztetési aktusért, hanem az eredményért illeti meg a fedezőkan tulajdonosát. Hazai viszonylatban általában az a gyakorlat, hogy a fedeztetésért a kan tulajdonosa választhat az alomból egy kölyökkutyát, vagy megkapja annak ellenértékét a mindenkori napi áron. Abban az esetben, ha csupán egy kölyökkutya születik, az íratlan "illemkódex" szerint a kan tulajdonosa lemond a fedeztetési díjról.

Ivarzás

A szuka meghatározott időszakokban - helyes tartás és táplálás mellett évente kétszer - tüzel (ivarzik). Ez a jelenség általában minden hatodik hónapban pontosan megismétlődik. Csak a rideg és természetes tartási körülmények között élő fajták egyedei koslatnak (ivarzanak, tüzelnek) évente egyszer, de ha a tartási körülmények kedvezően megváltoznak (bőséges táplálás, jó gondozás stb.), ők is kétszer ivarzanak egy évben.

Egy-egy ivarzási időszak 20-25 napig is eltarthat. Az ivarzás kezdetén a szuka viselkedése megváltozik. A kutyáját egyébként nyilván jól ismerő tulajdonos ezt hamar észreveszi, hiszen a szuka ilyenkor szófogadatlanná, feltűnően játékossá és egyben ingerlékennyé válik. Ezzel egyidejűleg nemi szerve megduzzad, és véres, nyálkás váladék ürül belőle. Az egészséges szuka ivarzásának ez az első szakasza 7-9. napig tart, s ilyenkor bár szagával magához csalogatja, de nem engedi magához a kant: marja, harapja azt. Az ivarzás második szakasza a 9-13. napig tart. A szuka ilyenkor nagy hajlandóságot mutat a párzásra, hüvelyének véres váladéka csökken, és világos vízszínűvé válik (a tüzelő szukák általában a 9-13. napon hajlandók a leginkább "felvenni" a kant).

A szuka párzásra való készsége - és minden erre valló külső jel - a kutya szervezetének egyéni sajátossága, és állapota szerint (betegség, életkor, rossz táplálás és tartási körülmények miatt) megváltozhat, s emiatt az ivarzás kezdetének pontos ideje esetleg elkerüli a tulajdonos figyelmét. Ilyen esetben a pároztatást 24 óra múlva ajánlatos megismételtetni.

A szuka egyéni sajátosságai meglehetősen módosíthatják az említett ivarzási határidőket. Előfordulnak olyan esetek, amikor az ivarzás kezdetétől számított 19-22. napon pároztatott szukák még vemhesek lettek, s ezt a "tulajdonságukat" nőstény utódaikra átörökítették.

A szuka párzási készségét egyébként úgy is megállapíthatjuk, hogy odavezetjük hozzá a kant, és megfigyeljük a viselkedését. Ez persze megtévesztő is lehet, miután egyes szukák agresszívak a kanokkal, ugyanakkor más szukák magukhoz engedik "udvarlóikat", jóllehet még egyáltalán nem alkalmasak a termékenyülésre.

Az ivarzás harmadik szakaszában, függetlenül attól, hogy vemhes lett-e a szuka vagy sem, a hüvelyváladék csökken, a külső nemi szerv visszanyeri normális méretét, formáját, a kanokkal szembeni engedékenységét pedig az ingerlékenység váltja fel.

Miután a szuka ivarzása alatt 15-20 petesejt is leválik, és ezek néhány nap alatt - beérésüktől függően - a petevezetékbe jutnak, így egy újabb pároztatással még növelni lehet a kölykök számát. Több pároztatást viszont már nem célszerű végeztetni.

Párzás után a szukát legalább 10-15 napra különítsük el, és gondosan ügyeljünk arra, hogy elkerüljük a véletlen párzást. Amennyiben mégis megtörténne a baj, a fent említett oknál fogva esetleg több kantól is származhatnak az utódok, és ez a körülmény gyakorlatilag szinte értéktelenné teszi a törzskönyvezett szülők kölykeit, hiszen származásuk megállapítása lehetetlenné válik.

Miután a szuka évente kétszer ivarzik, nyilvánvaló, hogy egy évben kétszer lehet szaporulata. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban hangsúlyozni kell, hogy ilyenfajta intenzív igénybevételük károsan befolyásolhatja egészségi állapotukat, küllemüket, valamint az utódok minőségét és életképességét. Ezért a tenyésszukát egy éven belül kétszer elletni nem szabad. Ezt csak teljesen egészséges, erős felépítésű, jó kondíciójú szukák számára engedhetjük meg megfelelő tartási, táplálási körülmények között, és kizárólag nagyon indokolt esetekben.

A szukákat gyakorlatilag négyéves korukig évente egyszer, attól kezdve pedig esetleg kétszer pároztathatjuk. Az idősebb - hét-nyolc éves - szukákat már lehetőleg ne vonjuk be a tenyésztésbe.

A szukák egyébként rendszerint nyolc-kilenc hónapos korukban tüzelnek először. Húsz hónaposnál fiatalabb szukát azonban ne nagyon pároztassunk, vagyis általában várjuk meg a harmadik ivarzást, ugyanis ez idő tájt éri el teljes fejlettségét.

Fedeztetés

Az eredményes fedeztetés előfeltétele az érett kan és a fedezőképes állapotban levő szuka. Általános szabály: minél többször fedezett a kan és minél többször volt már vemhes a szuka, annál könnyebben megy a pároztatás. A párzás egyébként nemcsak a kutya növekedését befolyásolja, hanem élettani érését is elősegíti, sőt még a karakterére is hatást gyakorol. A "fiú kutya" a szó igazi értelmében akkor válik külső megjelenésében, kiállásában, viselkedésében "férfivá", amikor már párzott egyszer-kétszer. A szukán is felfedezhetünk bizonyos új vonásokat az első párzás után.

A fedeztetésre kiszemelt állatok lehetőleg a nyilvánosság kizárásával találkozzanak, tehát elkerített területen, kertben vagy lakásban. Általában íratlan szabály, hogy a szuka "keresi fel" a kant. Ennek a szokásnak az a közhiedelem az alapja, hogy a kan fellépése "hazai pályán" határozottabb, kezdeményezőbb. A gyakorlatban persze az a helyzet, hogy a hely ilyen értelmű megválasztásának nincs különösebb jelentősége. Ha például a kant visszük a tüzelő szukához, megfelelő körülmények között ugyanolyan biztos a siker...

Most pedig szóljunk magáról az aktusról.

Amikor megérkezik a kanhoz (vagy a szukához) kiszemelt párja, kis időre hagyjuk magukra a kutyákat. Ismerkedjenek, barátkozzanak meg egymással, játszadozzanak, udvaroljanak, próbálkozzanak. Talán maguktól is boldogulnak! Ha mégsem, akkor 10-15 perc múlva tegyük meg a szükséges előkészületeket. Előfordulhat ugyanis, hogy a tapasztalatlan pár az első találkozáskor önmagától, segítség nélkül nem boldogul. A sikertelen próbálkozást elsősorban a kan sínyli meg: kifárad, sőt a kezdeti rossz tapasztalatok nemcsak fizikailag, hanem "lelkileg" is megviselhetik, a későbbi fedeztetésnél pedig ezek a gátlások komolyan akadályozhatják az aktus végrehajtásában!

Megtörtént, hogy a kezdő kutyás a tapasztalatlan kant szinte rákényszerítette a fedezésre, s nagy buzgalmában fájdalmat okozott kutyájának, miközben segédkezett körülötte. A kan ettől kezdve egyszerűen nem volt hajlandó fedezni, és csak évekig tartó türelmes, tapintatos kísérletezésre oldódott a kutyában az első rossz benyomás okozta gátlás.

Hálát adhat a sorsnak a kezdő kan, ha tapasztalt szukával kerül össze! És megfordítva: a rutinos kan viszonylag könnyen boldogul kezdő szukával is.

Ám ha mindkét kutya tapasztalatlan, a gazdának bizony segítenie kell. A szuka tulajdonosa egyik kezével a nyakörvénél, másik kezével pedig a hasa alatt fogja meg kutyáját és tartsa az állatot álló helyzetben. Az így "rögzített" szukát a kan - némi segítséggel - sikeresen befedezi. A pároztatás alatt a szukát - kezdő kutyáról van szó! - gazdája nyugtatgassa, simogassa, nehogy hátraharapjon. Ha a szuka túlzottan ellenkezik és harapós is, ajánlatos szájkosarat tenni rá.

Az aktus rendszerint 2-4 percig tart. A befejezést maga a kan jelzi: lehajtja fejét, megnyugszik, teste elernyed, két elülső lábával pedig szinte elengedi a szukát. Általában a kutyák fedezéskor összeragadnak. Ilyenkor várjunk néhány másodpercig, majd óvatosan emeljük le a kant (egyik hátulsó lábát rakjuk át a szuka hátán úgy, hogy egymásnak farral álljanak). Ez a jelenség 15 perctől egy teljes óráig is eltarthat. Természetesen megpróbálnak szabadulni kényelmetlen helyzetükből, ezért nyugtatgassuk és fogjuk le őket - főleg a szukát - mindaddig, amíg maguktól el nem válnak. Ha nem vigyázunk, a kan és a szuka is könnyen megsérülhet!

Gyakran találkozhatunk olyan tévhittel, hogy a szuka csak akkor marad vemhes, ha összeragad a kannal. Igaz, hogy a párzó kutyák az esetek 90%-ában együtt maradnak, de ez egyáltalán nem törvényszerű. A többször ellett szuka hüvelye ugyanis a tüzelés alatt annyira megduzzad, hogy az aktus befejezése után azonnal "elengedheti" a kant.A hímivarsejtek tömege persze ilyenkor is bejut a méhnyakcsatornába, majd a méhbe, és a petesejtek éppúgy megtermékenyülnek, mint összeragadáskor.

Fontos, hogy az összeragadási időt ne próbáljuk mesterségesen csökkenteni, ne húzzuk szét az állatokat, ne locsoljuk le őket hideg vízzel stb., mert ez komoly sérüléseket okozhat. Várjunk türelmesen; az élettani tényezők ezt a dolgot jobban megoldják helyettünk!

Az aktus után különítsük el a kutyákat; különösebb beavatkozásra ilyenkor már nincs szükség. Pihenjenek 10-15 percet, majd adjunk nekik bőségesen friss, de nem nagyon hideg vizet.

És még valamit: a szuka gazdája ne gondolja, hogy az utolsó fedeztetés után megszabadult minden problémától. Még legalább 10-12 napig változatlan gonddal kell vigyáznia a kutyára. "Félrelépéstől" tudniillik még ezután is tarthatunk...

A párzás. Előjátékként a kutyák kölcsönösen megszaglásszák egymás nemi szerveinek tájékát. Bizonyos idejű udvarlás után a szuka oldalra tartja a farkát és engedi, hogy a kan ráhágjon. A párzás néhány percig tart. Végül a kutyák, még mindig összetapadva, fejüket ellentétes irányba fordítva kört írnak le. Pároztatás előtt ajánlatos az állatokat megvizsgáltatni, ugyanis a nemi érintkezéssel bizonyos betegségeket lehet átvinni, különösen tumort és Brucella-kórt. Bármiféle rendellenes duzzanatot, mely tumor tünete lehet, meg kell vizsgáltatni az állatorvossal, s az állatot nem szabad pároztatni.

Vemhesség

A pároztatott szuka vemhessége általában 58-65 napig tart. A vemhességet az állat viselkedése, de főképpen bizonyos külső jelek alapján állapíthatjuk meg. Az összes ismérvek rendszerint a vemhesség első hónapjának végén vagy a második hónap elején jelentkeznek. A szuka feltűnően nyugodttá válik, nem szívesen ugrándozik, a szokásosnál jóval többet pihen, alszik. Étvágya fokozódik.

A vemhes szuka tartása az első hónapban csak egy kicsit különbözik a szokásostól: többet kell friss levegőre vinni, miután sok oxigénre van szüksége. Ezt célszerű sétáltatásokkal egybekapcsolni, annál is inkább, mert a szuka számára a több mozgás kifejezetten szükséges az izomzat erősödése és az anyagcsere növekedése érdekében. A vemhességnek ebben az időszakában még foglalkozhatunk a kutya kiképzésével, csak arra kell nagyon vigyázni, hogy a "munka" ne fárassza ki túlságosan az állatot.

A vemhesség alatt a szuka számára szükséges tápanyagok nem csak szervezetének fenntartását szolgálják, hanem az embriók növekedését és fejlődését is. Éppen ezért a párzás pillanatától a szukát bőségesen kell táplálni.

A vemhesség második hónapjában a kutyát mentesítsük az esetleges kiképzés alól. Fölösleges fizikai megerőltetést és erős mozgásokat ne végezzen, ugyanakkor azt se tűrjük, hogy túl sokat heverjen és elhízzon.

A vemhesség első 10-12 napjában féregtelenítsük a kutyát, és szabadítsuk meg az esetleges külső parazitáktól is. A hosszú szőrű kutyák szőrzetét az ellés előtt szedjük rendbe, különösen a csecsek környékén, valamint a nemi szervek tájékán.

A vemhesség jelei egészen az 5. hét tájáig nem teljesen egyértelműek. Megtermékenyítés után a pete zigótává, tehát osztódó sejtek tömegévé változik (1). A zigóta beékelődik a méhfalba, ahol a méhlepény révén az anyával összekapcsolt magzatok kifejlődnek. A szuka fokozatosan elnehezedik, az 5. vagy 6. héttől kezdve az emlő és az alhas duzzadni kezd. Az embrió tovább fejlődik; először a belső szervek alakulnak ki; a 35. nap táján már meg lehet különböztetni a fejet, a végtagokat és a nemi szerveket (2). A fialás közeledtével az emlők megnagyobbodnak, olykor még tejet is eresztenek, az altest pedig tipikus körte alakot vesz föl. Az 55. napon a szuka oldalán már kivehető a magzatok mozgása (3). Az embrió tökéletesen kifejlődött.

Álvemhesség

Gyakori jelenség, hogy ivarzás után a szuka hasa lassan megnő, emlői megduzzadnak, és a tej is megjelenhet. A legtöbb kutyatartó ilyenkor megesküszik. hogy a kutyája vemhes, holott az állat csupán álvemhes. Ez tulajdonképpen csak az ellési időpont közeledtével derül ki, amikor a szuka hasa hirtelen újból leapad.

Az álvemhes szukák néha furcsa dolgokat művelnek: fészket készítenek, esetleg ellopják más szuka kölykeit, s általában úgy viselkednek, mintha valóban kiskutyáik születtek volna. Előfordul, hogy az ilyen szukák játékállatokat "adoptálnak". Megfigyeltek olyan esetet is, amikor az álvemhes szuka egy labda formájú gumijátékot fogadott magához: összegömbölyödött körülötte, és rendkívül nyugtalan volt, amikor az nem akart szopni. Egy másik "szűz" szuka pedig szoptatni ugyan nem akarta a játékot, mégis féltékenyen őrizte, védte, mintha kölykeit óvná az idegenektől. Az ilyenfajta szélsőséges viselkedés különösen lakásban tartott álvemhes kutyákra jellemző. Ezek az állatok szétcibálnak minden olyan anyagot (például takarót), amely alkalmas az alom melegítésére. Súlyosabb esetekben vonítanak, vinnyognak, megtagadják az engedelmességet, nem reagálnak gazdájuk parancsszavára. Ezek a tünetek néha több hétig is eltarthatnak, és érzékenyebb szukáknál minden egyes ivarzás után visszatérhetnek.

Ellési naptár

A kutya vemhességi ideje 58-65 nap; általában a fedezéstől számított 63. napon fial. A táblázat egymás melletti rovataiból könnyen kiolvasható, hogy ha ismerjük a fedeztetés időpontját, akkor melyik napra esik az ellés ideje. (Például ha a szuka fedeztetése február 13-án történt, akkor a várható fialás időpontja: március 17.) A táblázatban az F: fedezést, az E: ellést jelent.

Kölykezés

A fialás előtt legalább két héttel ajánlatos megválasztani azt a helyet, ahol a szuka kölykezni fog. Erre a célra a lakásban vagy a kennelben tartott kutyának egyaránt a legmegfelelőbb egy 30-60 cm magas és a szuka testnagyságánál valamivel hosszabb, úgynevezett elletőláda. A méretek kialakításánál ügyeljünk arra, hogy a fekvő szuka és leendő kölykei kényelmesen elférjenek a ládában. Az ellés céljára szánt helyet béleljük ki cserélhető hullámpapírral, hogy az almot tisztán tarthassuk. Amennyiben az állat kennelben fial majd, télen rendkívül jó szolgálatot tehet az elletőláda fölé helyezett infralámpa.

Hogyan állapíthatjuk meg a kölykezés várható idejét? A tejelés megindulása az ellés előrejelzése szempontjából nem mérvadó. Egyes kutyák ugyanis a várható ellés előtt már jó néhány nappal tejelnek. Kitűnően felhasználható viszont erre a célra a nőstény testhőmérsékletének a változása, illetve annak mérése. Mint tudjuk, a kutya normális hőmérséklete 38-38,5 °C (végbélben mérve!). A vemhesség 57. napjától kezdve ez az érték fokozatosan kisebb, és a várható ellés előtt 18-24 órával 36,8-37,2 °C körüli értékre csökken. Idejében felkészülhetünk tehát a kölykezésre. A hőmérséklet mérése egyébként más okból is ajánlatos, ugyanis ha a szuka hőmérséklete 36,6 °C alá csökken, vagy 39 °C fölé emelkedik:komplikált ellés várható!

A tulajdonos legelőször egy esetleg nyolc óra hosszat is eltartó, fokozódó nyugtalan időszakot észlel a szukán. A kölykezést közvetlenül megelőzően a szuka leheveredik a vackán, fészkelődik, fel-alá jár, majd megint visszatér a helyére, az ételt visszautasítja, és a séta iránt is közömbös. Az ellési görcsök idején a kutya arckifejezése igen jellegzetes; tekintetét látszólag valami közeli tárgyra szegezi.

A fialás lefolyása teljesen egyéni: azonos számú kölyköt egyik kutya néhány óra, a másik esetleg egy teljes nap alatt hoz a világra. Némelyik szuka az ellés alatt szemmel láthatóan kínlódik, míg van, amelyik könnyedén viseli el azt. A kölykezés lehetőleg a tulajdonos felügyelete mellett történjen, bár normális esetekben nem kell és nem is szabad segíteni, mert az állat biztos ösztönnel végez minden szükséges műveletet.

Amikor a tolófájások megkezdődnek, a szuka testhőmérséklete ismét eléri a normális értéket. A fájások megnyitják a szülőutakat és megindul az ellés. Normális körülmények között a kölykök fejjel vagy farral jönnek a világra. Bonyolítja a dolgot, ha a magzat keresztben fekszik - hason vagy háton, sőt más hibás fekvés is előfordulhat.

Az egyes kölykök világrajövetele között rendszerint elegendő idő van arra, hogy a kutya az éppen megszületett kölyköt a következő apróság érkezése előtt megtisztogassa. Olykor azonban a kölykök olyan gyorsan követik egymást, hogy a szukának nem marad ideje tisztogatásukra. Ilyenkor a tulajdonos maga szabadítsa ki - mégpedig minél gyorsabban - a kölyköt a magzatburokból. A köldökzsinórt a hasfaltól 4-5 cm távolságra kell elvágni. Az ilyenfajta beavatkozásra azért is szükség lehet, mert előfordulhat - különösen első ellésnél -, hogy a kutya a köldökzsinór elharapása közben a burokkal együtt a kölyköt is felfalja.

Ha a kölyök magzatburokba zártan jön a világra, a szuka felharapja a burkot, felfalja azt, és a kölyköt tisztára nyalja. Egyszersmind elharapja a köldökzsinórt is.

A kiskutyának pedig az a dolga, hogy megtalálja az utat az anyja emlőjéhez. Ez a megteendő út rövid, mivel a szuka az újszülöttet rendszerint a saját hasához igen közel tisztogatja meg, hogy a kölyök veleszületett reflexei révén könnyen odaférkőzhessen a csecsekhez.

A fialási folyamat vége felé az anyaállat elfárad és elalszik.

Fontos, hogy az újszülöttek minél gyorsabban anyatejhez jussanak, miután ez távolítja el a bélszurkot, és ez adja meg az újszülöttek vitaminlökését. Egyben biztosítja számukra a szükséges védőanyagokat is, ezért az egymás után napvilágra kerülő kölyköket ne rakjuk félre, hagyjuk a kiskutyákat az anyjuknál.

A kölykök születése közti pihenőszakasz változó: 10-15 perctől több óráig is elhúzódhat, de rendszerint egy vagy két óránál nem tart tovább. Négy-öt kölyök világrajövetelének ideje normális esetben 6-8 óra, bár a 24 vagy akár a 36 óra is elfogadható még.

Ellés után rakjuk tisztába az almot, az anyakutyának pedig adjunk tiszta vizet. Kis idő múltán vegyük pórázra, és sétáltassuk meg, hogy a dolgát elvégezhesse.

Az ellés harmadik szakasza a még visszamaradt placenták távozása és a méh pihenése. A pihenési szakaszban a szuka rendszerint nyugodtan fekszik, és kölykeit gondozza. Néha felkel, és vizet iszik. Normális körülmények között a magzatburkok a kölykökkel vagy azok megszületése után hamarosan eltávoznak. Nem árt azonban, ha ilyenkor megszámoljuk a magzatburkokat, hogy biztosak legyünk: mind eltávozott-e? Ha egy is bent marad, méhgyulladást okozhat. Ha a szuka megeszi a magzatburkot, az tulajdonképpen normális jelenség, de nem feltétlenül szükséges, hogy ezt megtegye. Általában csak egyet vagy kettőt engedjünk neki megenni, mert ha túl sok magzatburkot fal fel, hányhat és hasmenést kaphat.

Nehéz ellés

A nehéz fialásokat a méh renyhesége okozza, továbbá az a körülmény, hogy a magzat világrahozatalának útjába valamilyen akadály kerül. Ha az ellés bármelyik szakasza rendellenesen sokáig tart, vagy ha a kutya nagyon nyugtalan, hívjunk állatorvost.

Ha azt látjuk, hogy a kölyök megjelenik a hüvelynyílásban, de a szülés lassúnak tűnik, vagy ha a kölyök láthatóvá válik, majd újra eltűnik, magunk is segíthetünk a kiskutya világrahozatalában. Mossuk meg a kezünket, és az egyik ujjunkat - valamilyen fertőtlenítőoldatba mártás után - helyezzük a szuka hüvelyébe. Mozgassuk az ujjunkat a kölyök körül, és próbáljuk meghatározni, hogy hol van a feje és hol vannak a mellső, valamint a hátulsó lábai. Az abnormálisan hátrafelé álló lábat kiegyenesíthetjük és előbbre húzhatjuk. Ha a kölyök normális pozícióban van, fogjuk meg egy gézdarabbal vagy ujjunkkal, és a méh összehúzódásakor gyengéden húzzuk meg. Legjobb, ha a vállai körül fogjuk a kiskutyát, nehogy megnyomjuk a fejét, és az a helyes, ha lefelé húzzuk, mert a hüvely hajlásszöge a talaj felé áll. Ha a kiskutya feje a hüvelyhez viszonyítva túl nagy, ujjainkkal próbáljuk meg gyengéden kitágítani a hüvelynyílást. Az állatorvos egyébként néha bemetszi a hüvely felső részét (gátvágás), hogy a kölyköt világra segítse. Ezzel a művelettel ugyanis a hüvelynyílás megnagyobbodik. Kézenfekvő, hogy ilyenfajta műtéti beavatkozást a tulajdonos nem végezhet.

Ha a kölyök útját az előző kölyök bent maradt magzatburka gátolja, akkor fogjuk meg azt egy gézdarabbal és gyengéden, de határozottan húzzuk ki. Amint a kiskutya útjából elkerült az akadály és végre napvilágra kerül, a szuka rendszerint hosszabb pihenőt tart, mielőtt a következő kölyköt világra hozná.

A méhösszehúzódás elégtelensége (méhrenyheség) főként elhízott, keveset mozgó kutyáknál fordul elő, de fokozott izgalom vagy más ellés alatti pszichés stressz is előidézheti. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szukát még az ellés előtt megismertessük az elletőládával, és hogy kiszűrjünk minden zavaró jelenséget a kutya körül. (Ügyeljünk például arra, hogy idegen, ismeretlen emberek vagy kutyák ne legyenek jelen az ellésnél.)

Ha a kutyát semmi nem akadályozza, de a kölykezés ennek ellenére is nehéz, az állatorvos gyógyszerrel segíti elő a méh összehúzódását, vagy ha ez sem segít, a császármetszés mellett dönt. A császármetszéses szukák többsége normálisan képes gondozni kölykeit.

A szuka gondozása ellés után

Az ellést követő 24 órán belül vizsgáltassuk meg a szukát és kölykeit állatorvossal, ha ezt szükségesnek tartjuk. Ekkor már gondosan végigtapogathatjuk az anyakutya hasát, hogy megbizonyosodjunk, megszületett-e valamennyi kölyök. További gyógyszeres kezeléssel előidézhető a méh összehúzódása, hogy a fölösleges váladék vagy az esetleg bent maradt méhlepény eltávozzék.

Az ellés után nagy mennyiségű, sötétzöld, nyálkás váladék távozik a szuka hüvelyéből. Egy hét alatt ez a váladékozás jelentős mértékben csökken és szagtalan, barnás-vöröses váladékká változik. Újabb hét után a váladékozás teljesen megszűnik, de ha nem, illetve ha tovább tart 14-20 napnál, vagy ha bűzössé, gennyessé, véressé és nagy mennyiségűvé válik, vigyük a kutyát az állatorvoshoz.

Ha a kölyök nem lélegzik...

Ha a szuka a kölyök világrahozatala után nem tépi fel a magzatburkot, akkor ezt nekünk kell megtennünk. Vegyünk kezünkbe a kiszabadított kiskutyát, esetleg csavarjuk be egy tiszta törülközőbe, nehogy kicsússzon a kezünkből, a fejét azonban hagyjuk szabadon. Ha nem lélegzik, ujjunkkal próbáljuk eltávolítani a magzatvizet a szájából, illetve a légutakból. Miután megtisztítottuk a légutat, törülközővel dörzsöljük meg a kölyök mellkasát és egész testét. Ha a kiskutya még most sem kezd sírni vagy lélegezni, vegyük tenyerünkbe, és mellkasát ütemesen, óvatosan összenyomva próbáljuk mesterséges lélegeztetéssel életre kelteni. Az esetek túlnyomó többségében ez az eljárás sikeresnek bizonyul, ha türelmesen és kellő ritmusban csináljuk. A kölyök enyhe megrázása és megszárítása még akkor is ajánlatos, ha a kiskutya egészséges, de az anya közömbös vagy nagyon ügyetlen.

Az ideális alom

Nem szóltunk még arról, hogy a szuka gazdája a születendő kölykök közül hányat hagyjon életben.

A kutya általában 5-10 kölyköt ellik, s bár az ideális alom mindig függ az egyedi körülményektől - a szuka kondíciójától, a korától, a kölykök életképességétől, sőt bizonyos fokig még a kutya fajtájától is -, általában azt tanácsoljuk: az első fialás alkalmával legfeljebb 3-4, a továbbiakkor legfeljebb 5-7 kiskutyát hagyjunk életben.

Az alomból mindig a legerősebb, a legmozgékonyabb, a leginkább fajtajellegű példányokat érdemes csak megtartani. A színhibás, nem egészséges növésű, satnya, béna vagy egyéb, feltűnő testi hibás, továbbá a túl gyámoltalan kiskutyáktól a leghelyesebb közvetlenül a világrajövetel után megszabadulni.

Az alom

A selejtezésben az anya is "segíti" a tenyésztőt; a természetes kiválasztódás törvényét követve az életképtelen kölyköket ösztönösen félrelöki, szinte kisöpri az alomból. Az ilyen kitaszított kiskutyát nincs értelme meghagyni, mert ha sok kínnal, keservvel egy-két napig életben is tudjuk tartani - később biztosan elpusztul.

A kölykök elválasztása

Amikor a kiskutyák három-négy hetesek lesznek, elkezdhetjük elválasztásukat. Helyezzük az elkészített ételüket egy tálkára, és kínáljuk meg vele a kölyköket. Az ügyetlenül mozgó, esetlen és bizony még elég gyámoltalan kiskutyák először rendszerint belelépnek, belebotlanak a tálba, fölborítják, egyszóval általános zűrzavart csinálnak körülötte, de hamarosan megszokják jelenlétét, előbb-utóbb arra is rájönnek, hogy tartalma ehető - és lefetyelni kezdik az ételt. Mihelyt "megtanulnak" enni (ehhez rendszerint három-négy nap szükséges), fehérjetartalmú ételeket (darált húst, bébiétel-keveréket) adhatunk nekik. Miután a pépes keveréket megszokták, lassan adagolhatunk apró húsdarabot is, egészen addig, amíg fokozatosan "megtanulják" elfogyasztani a szilárdabb táplálékot is. (Az ivást egyébként ugyancsak meg kell tanulniuk.) Táplálékukat kiegészíthetjük sajttal, tojással, tehéntúróval és joghurttal. Ezekhez az "újdonságokhoz" természetesen fokozatosan, lassan szoktassuk hozzá a kiskutyákat, nehogy emésztési zavaruk támadjon. Az átállás ideje alatt egyébként nyugodtan hagyhatjuk szopni a kölyköket, egészen addig, amíg végképp át nem térnek a szilárd élelem fogyasztására. Ez alatt az idő alatt az anya néha visszaöklendezhet táplálékot a kölyköknek. Ez a kutya őseinél, a farkasoknál természetes elválasztási folyamat, ne aggódjunk tehát miatta.

Öthetes korukban a kölyköknek már majdnem teljesen kinőnek a tejfogaik, s miután ezek az éles, tűhegyes "szerszámok" fájdalmat okoznak a szukának, egyre inkább vonakodik a szoptatástól. Amilyen ütemben és mennyiségben fokozzuk a kölykök szilárd ételadagjait, úgy csökkentsük az anya élelemmennyiségét, és ugyancsak korlátozzuk a szoptatási időt is. Ennek a folyamatnak a végén elérkezünk a kölykök teljes elválasztásához, s ezen a napon a szukának vagy egyáltalán ne adjunk enni, vagy csupán néhány falattal kínáljuk meg; vizet viszont kapjon bőségesen. Az ezt követő öt napon keresztül fokozatosan egyre többet adjunk enni az anyakutyának, egészen addig, amíg ismét elérjük a vemhesség előtti mennyiséget. Ezzel az eljárással csökkenthetjük a szuka tejelválasztását.

A kiskutyák gyorsan fejlődnek

Ha a tejelés nem szűnik meg elég gyorsan és a szuka szemmel láthatóan kényelmetlenül érzi magát, ne távolítsuk el a tejet az emlőiből. Ezzel ugyanis csak meghosszabbítanánk a tejelését. Tegyünk inkább hideg vizes borogatást az emlőkre, és ha azok ennek ellenére túl feszessé, keménnyé válnak, beszéljünk állatorvossal.

A dajkakutya

A kutyatenyésztés gyakorlatában előfordul, hogy a kölykök felneveléséhez dajkakutyára van szükség. Ha sikerül "rábeszélni" egy szukát, hogy az övéi mellett idegen kölyköket is befogadjon, akkor úgy fog viselkedni, mintha a jövevények a sajátjai lennének. Egyhetes szoptatás után már nem is különbözteti meg az adoptált kiskutyákat az övéitől. Megjegyezzük, hogy az árva kölyök dajkaságba adása sokkal eredményesebb és előnyösebb megoldás, mint a mesterséges táplálás.

Előfordul az is, hogy csak nagy nehézségek árán lehet rávenni a szukát, hogy sajátjai mellé idegen kölyköket is befogadjon és szoptasson. Megtörténhet, hogy miután megszagolta a vendégeket, nem törődik tovább velük. De arra is volt már példa, hogy az anyakutya eltávolította kölykei mellől az idegen kiskutyákat, sőt megölte azokat. Akad viszont olyan szuka, amelyik más alomból "ellopja" a kölyköket, mintha a saját alomszámát akarná így növelni...

Dajkakutya

Kísérletek szerint az idegen kölykök befogadásának legfontosabb feltétele, hogy ugyanolyan szaguk legyen, mint az anya saját újszülöttjeinek. Éppen ezért a más alomból származó kölyköket néha bekenik a dajkakutyának kiszemelt állat tejével vagy hüvelyváladékával. Ennél sokkal egyszerűbb, ha a "pótmama" saját kölykeit egy-két órára eltávolítják, az idegen kiskutyákat pedig melléjük teszik. Amikor a kölyköket visszarakják, egyenként odatartják a szukának, hogy megnyalogathassa őket. Ha ezt az idegen kölykökkel is megteszi, majdnem bizonyosra vehető, hogy nyugodtabban otthagyhatjuk a kis árvákat" a többivel.

Azt a szukát, amelynek a saját kölykei elpusztultak, általában könnyebb rávenni az adoptálásra, mint a saját kölykeit is szoptató kutyát. Előfordul azonban, hogy a kölykeit elvesztett szuka mégsem hajlandó az idegen kiskutyák befogadására. Ennek több oka is lehet. Például az, hogy a szuka beteg; méhlepény- vagy magzatburok-visszamaradás miatt méhgyulladásban szenved.

Amikor a "kicsike" túlnőtte a pótmamát...

Árva kölykök gondozása

Az újdonsült anyakutyának sokszor segítségre van szüksége a kölykök gondozásában. Ne aggódjunk, ha kezdetben a szuka "lusta anyának" bizonyul. Higgyük el, hogy előbb-utóbb megfelelően gondoskodik majd a kölykökről. Az először ellő anyakutyának az első 24 órában nem sok teje van. Ez sem ok az aggodalomra, hacsak nem állandósul ez az állapot. Ha a szuka nem törődik kölykeivel vagy aktívan elutasítja őket, az állatorvos nyugtatókkal segíthet a bajon. Egyes esetekben azonban (például ha a szuka elpusztul) nekünk kell a kölykök gondozását elvállalni. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kiskutyák örökösen nyüszítenek, sírnak, nem árt, ha megfigyeljük, mi az oka nyugtalanságuknak: elhagyatottság, esetleg valamilyen betegség (gyengeség, táplálkozási képtelenség, hasmenés vagy alacsony hőmérséklet). Ha úgy véljük, hogy valamilyen betegségről van szó, vizsgáltassuk meg a kiskutyákat állatorvossal, mert a nagyon fiatal kölykök gyógykezelése meglehetősen nehéz feladat.

Amennyiben ez egyáltalán lehetséges, a kiskutyáknak az első napokban képződő tejet, vagyis az úgynevezett föcstejet ki kell szopniuk. Ez rendkívül gazdag olyan antitestekben, amelyek a kölyköket életük első hetében védelmezik a fertőző betegségekkel szemben. Ezek a speciális proteinok a legjobban a kiskutyák belein keresztül szívódnak fel a születést követő 24-36 órában.

Ha a kölykök valamilyen okból anya nélkül maradnak, tartsuk őket száraz, huzatmentes környezetben, mert még nem működik jól testhőmérsékletük szabályozása. Az első öt napon abban a helyiségben, ahol az újszülöttek tartózkodnak, a hőmérséklet 30-34 °C körül legyen, ötnapostól húsznapos korig 25-30 °C, húsznapos kor után - fokozatos csökkentéssel - körülbelül 20-25 °C az ideális. A legjobb, ha az árván maradt kölykök környezeti hőmérsékletét elektromos melegítővel szabályozzuk. Ilyenkor tartózkodási helyüknek csak egy kis részét fűtsük, hogy a kölykök odább mehessenek a túl meleg helyről, ha szükséges. Sokan úgy vélik hogy a kiskutyákat két-három hetes korukig külön-külön kell tartani, mert így megakadályozhatjuk, hogy egymás fülét, farkát, lábát vagy nemi szervét szopják. Ha azonban minden egyes szoptatási időben megfelelően táplálják a kiskutyákat, akkor nem fognak így viselkedni.

Etológiai vizsgálatok eredménye szerint a naponta kézbe vett kiskutyák érzelmileg sokkal szilárdabbak és ellenállóbbak különféle stresszhatásokkal szemben, mint azok a kölykök, amelyekkel nem vagy keveset foglalkoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy például a gyerekek felügyelet nélkül hozzájuk nyúljanak, vagy különböző látogatók, kutyabarátok fogdossák őket.

A kölyköket minden etetés után ingerelni kell vizelet- és székletürítésre. E célra nedvesítsünk meg egy darab vattát vagy puha rongyot langyos vízzel, majd gyengéden, de határozottan masszírozzuk a kiskutya hasa alját. A szopós kölyök széklete normális körülmények között kissé lágy, kolbászszerű és sárga színű. Ha a kölyök hasmenést kap, mindenekelőtt hígítsuk fel az ételét 50%-ban felforralt vízzel vagy enyhén cukrozott teával. Amennyiben ez a módszer 24 órán belül nem segít, tanácskozzunk az állatorvossal. A tehéntej egyébként magas laktóztartalma miatt gyakran okoz hasmenést.

A vemhesség megakadályozása

Mivel a tüzelési ciklus egyedenként igen változó, a szuka vemhességének megakadályozására a vérzés megkezdése után két-három hétig állandó készenlétben kell lennünk. A hüvely megduzzadása sokszor akár egy hónappal korábban is elkezdődik (néha még többel!) a tüzelés jelentkezése előtt. Ebből a jelből felismerhetjük az ivarzás kezdetét még akkor is, ha a szuka nem vérzik erősen. A legfontosabb dolgunk ez idő tájt, hogy ne engedjük a kutyát felügyelet nélkül kószálni, csavarogni, mert könnyen "félreléphet". A kanok különben is rendkívüli teljesítményekre képesek, hogy az ivarzó szuka közelébe kerüljenek. Még a drótkerítésen is átmásznak, illetve alatta beássák magukat, vagy egyszerűen letépik a kerítést. Előfordulhat, hogy a csupán néhány percre felügyelet nélkül hagyott szukát összeragadva találjuk egy idegen kannal. Igaz ugyan, hogy a petesejt leválási időszakának végén a szukák agresszívan viselkednek a kanokkal, de a túlságosan rámenős kan végül mégis elnyeri jutalmát.

Petefészekkivétel (ivartalanítás)

Erről a műtétről sok tévhit forog közszájon. Vannak, akik azt hiszik, hogy a petefészek kiirtása után a szuka elhízik és lusta lesz. Ez persze tévedés. A petefészekirtással csak azt érjük el, hogy a kutya többé nem ivarzik. Az ivartalanított szukák is csupán akkor híznak el, ha túltápláljuk őket. A kövérséget néha hormonális egyensúlyhiány okozza, de az általános inkább a túltáplálás. A legtöbb tulajdonos nem veszi figyelembe, hogy az öregedő kutyának egyre kevesebb táplálékra van szüksége, és ha az állat elhízik, akkor gazdája hajlamos ezt a körülményt az ivartalanításnak tulajdonítani.

A petefészekirtást egyébként a legjobb az első tüzelés előtt elvégeztetni, öt-hat hónapos kor előtt viszont nem javasoljuk ezt a műtétet. Az első tüzelés előtt ivartalanított szukának kisebb az esélye arra, hogy idősebb korában emlőtumort kapjon. Vannak olyan kutyatulajdonosok, akik úgy vélik, jobb, ha kedvencük legalább egyszer tüzel, mielőtt ivartalanítanák. Tulajdonképpen ez is tévhit, mert az ivarzásnak nincs különösebb jótékony hatása az állat fejlődésére. Az ugyan igaz, hogy a szuka tüzelés, vemhesség és szoptatás alatti viselkedése más és más, de amint a kölyköket elválasztották és elvitték tőle, hamarosan visszatér megszokott régi egyénisége.

Véletlen párzás

Ha a szuka akaratunk ellenére párzott, vannak olyan módszerek, amelyekkel a nem kívánt vemhességet megszüntethetjük. A párzás utáni első napokban viszonylag egyszerű az állatorvosi beavatkozás, de ha sokáig késlekedünk, már csak bonyolultabb műtéttel segíthetünk a bajon.

A kutyát a nem kívánt párzás után lehetőleg 24 órán belül vigyük állatorvoshoz, aki hormoninjekcióval megakadályozhatja a vemhesség kialakulását. Az ilyenfajta kezelés után a tüzelés ideje elhúzódik, de általában nem jár mellékhatásokkal.

Kórházi körülmények között a szukán abortuszt is végrehajthatnak (a vemhesség előrehaladott állapotában is), de csak akkor, ha az feltétlenül szükséges. Ezt a beavatkozást különben is ritkán választják. Olykor előfordul, hogy császármetszéssel távolítják el a méhből a kölyköket. Ez a módszer rendszerint vérveszteséggel jár, ráadásul a műtéthez társuló stresszhatások eléggé megviselik a szukát, ezért az állatorvosok rendszerint nem javasolják az ilyenfajta beavatkozást.

Kasztrálás és vazektómia

A kasztrálás a kan kutya heréinek sebészeti eltávolítása, a vazektómia pedig az ondózsinór egy részének kimetszése, illetve lekötése. Mindkét beavatkozás megakadályozza, hogy a kan megtermékenyítse a nőstényt, vagyis sterillé teszi az állatot.

A kasztrálást rendszerint azért végzik, hogy megváltozassák a kan kutya olyan kellemetlen szokásait, mint például a lakásban való vizelés vagy a fokozott agresszív magatartás. A nemi érés előtti kasztráció rendszerint megakadályozza a szexuális fogékonyság kialakulását. A nemi érés utáni herélés viszont az agresszív magatartást és a szexuális fogékonyságot csökkenti

Oldal: Tenyésztési alapismeretek
Britannian Bulldogs" Kennel - © 2008 - 2012 - angolbulldog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: