A FARKASÉTVÁGYTÓL A KUTYAÍZLÉSIG

A kutya táplálásának aranyszabályai tulajdonképpen évezredekkel ezelőtt alakultak ki. Az ókori Rómában élt a hírneves tudós, Marcus Terentius Varro, aki i. e. 116-ban született és 27-ben halt meg. Bámulatosan sokoldalú és termékeny szerző volt. Számtalan könyvet írt, s ezek közül a De re rusticacímű művében, mely a mezőgazdaságról és az állattenyésztésről szól, terjedelmes teret szentel a kutyáknak. Ír táplálásukról is, hangsúlyozván: "Eleségük közelebb áll az emberéhez, mint a birkáéhoz, mivel megeszik a konyhai maradékot és a csontokat, nem pedig a füvet és a levelet." Azt tanácsolja, hogy a kutyát árpakenyérrel kell etetni, leginkább tejbe áztatva. Javasolja a csontlevest és a tört csontot is, amely "erősíti a fogakat és tágítja a szájat".

Néhány évszázaddal később Alfred Brehm, Az állatok világacímű művének egyik magyar kiadásából megtudhatjuk, hogy a kutya elesége az emberéhez hasonlóan állati és növényi anyagokból áll, amelyeket nyers vagy előkészített állapotban egyaránt elfogyaszt. Mint eredetileg húsevő állat, a húst és a csontokat kedveli leginkább. Tulajdonképpen azt eszi, amihez hozzászoktatják, és így gyakran előfordul, hogy a hozzá nem értő gazda hús és mészsókban szegény táplálékon tartja növekvő ebét, amely rövidesen angolkóros lesz.

A cukrot és a cukrozott ételeket is hamar megkedveli az állat, és az ilyen kutya minden édes táplálékot, sőt szeszes italt is elfogyaszt. A kóbor kutyák a gyümölcsöt sem vetik meg. Különösen a körtét, a szőlőt, a szilvát szeretik. Kedvenc táplálékuk a szemes kukorica, a földimogyoró, a

dió, a kendermag, melyet fogaik között összeropogtatva kebeleznek be.

A dögöt a kutya felettébb kedveli - olvashatjuk Brehm művében. Még a legjobban nevelt és agyonkényeztetett házikutya is mohón felfalja az emberi és állati ürüléket. Mielőtt táplálékát megkóstolná, előbb megszagolja azt, és csak azután fog hozzá elfogyasztásához.

Érdekes módon napjaink táplálkozástudományának kutatási eredményei sok tekintetben inkább megerősítik, mint cáfolják Brehm megállapításait. . .

Farkasétvágy...

A tájékozott olvasó bizonyára jól tudja, hogy az utóbbi évtizedekben egyértelművé vált: kutyáink őse a farkas. Nyilvánvaló hát, hogy nem beszélhetünk a kutya táplálkozási szokásairól anélkül, hogy ne ejtsünk néhány szót a farkas táplálékfelvételi viselkedéséről.

A vadon élő állatok táplálkozási szokásait - ilyenformán természetesen a farkasét is - az élelembőség és az éhínség felváltva irányítja. Ennek a két végletnek a nyomai egészen napjainkig fellelhetők kutyáinkban is. A legtöbb eb, ha nagyobb mennyiségű élelemhez jut, az egészet tüstént felfalja. Ha az állat annyit eszik, amennyi csak belefér, előbb-utóbb elhízik. Ugyanakkor a kutya akár 2-3 hétig is éhezhet minden komolyabb következmény nélkül. De térjünk vissza a farkas táplálkozási szokásaihoz . .

Kutyáink őse sokat eszik, és táplálékát gyorsan megemészti. Nagy darab húsokat képes lenyelni egyszerre, anélkül,hogy ténylegesen kísérletet tenne azok megrágására.

Farkasétvágy

Előfordul, hogy a farkasok úgy telezabálják magukat, hogy alig vánszorognak, s ilyenkor a vadászok könnyűszerrel lelőhetik az ellustult állatokat. Azt mondják, hogy ezt a vadászmódszert különösen az indiánok kedvelték valaha.

A farkas húsevő ugyan, de nagy mennyiségű növényféleséget is elfogyaszt,

miután áldozata gyomortartalmát is megeszi. Különösen kedveli a rágcsálókat, de nyulak, madarak, csigák, bogyósnövények is szerepelnek étrendjében. Fogságban bármilyen étel elfogyasztásához hozzászoktatható. Egy szelídített farkas például kukoricadarát is evett.

A farkasok és a kutyák szinte teljesen azonos módon táplálkoznak, akár szilárd, akár folyékony eleségről van szó. A farkas és a kutya állva eszik; farkát lefelé lógatja, és nyelvével lefetyeli a folyékony ételt vagy vizet, miközben meglehetősen nagy zajt csap. Ha szilárd táplálékot fogyasztanak, az élelem egy részét fogaik közé szorítják, majd elengedik, hirtelen utánakapnak, és a szájüreg hátulsó részébe továbbítják, azután gyorsan lenyelik. A csontot és a nagyobb húsdarabokat hasonfekvő helyzetben eszik, két mellső mancsuk között tartják és szemfogaikkal darabokat szaggatnak ki belőle, majd zápfogukkal szétrágják.

Azt írtuk, hogy a farkas húsevő állat, s mint ilyen, gyomra - testméretéhez képest - igencsak nagy mennyiségű táplálékot képes befogadni. Alaszkában egyszer megfigyeltek három farkast lakmározás közben. A terítéken egy karibu borjú teteme szerepelt, amelyből rövidesen nem maradt más, csak a két mellső láb, a nyak és a fej. Szőröstül-bőröstül megették az egész állatot. Fejenként mintegy 9 kilogrammot faltak fel! Olykor azonban valószínűleg még ennél is többet esznek - hosszabb koplalás vagy erős iramú üldözés után.

Gyomruk igen rugalmas, és akkorára tágulhat, mint egy óriás görögdinnye. Bélcsatornájuk viszont rövid; testhosszuknak mintegy 2,5-4-szerese. Összehasonlításul: a növényevők bélcsatornájának hossza eléri a testhossz 15-20-szorosát! Nyilvánvaló, hogy ez a nagy különbség a húsevők táplálkozásmódjából fakad. A növényevő állatnak viszonylag könnyű a dolga, hiszen a takarmány állandóan "kéznél van", így a nap 24 órájából legalább 10-15-öt igen kellemes elfoglaltsággal, evéssel tölthet. Ezzel szemben a ragadozó - esetünkben a farkas - csak akkor jut eledelhez, ha rámosolyog a vadászszerencse, és a zsákmányolási kísérlet sikeresen végződik. A préda természetesen hús, ám a ragadozóknak is szükségük van növényi tápanyagokra. Ezt kétféle módon szerezhetik meg. Egyrészt úgy, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, másrészt úgy, hogy felfalják a préda beleit, amelyek általában bőségesen tartalmaznak növényi anyagokat is.

Az olvasó mostanság már valószínűleg eljutott arra a pontra, hogy elege van az elméletből. Elvégre zsörtölődik magában, egy "könyvtől" - főként annak a táplálkozásról szóló fejezetében - nem etológiai vagy biológiai eszmefuttatásokat vár, hanem azt, hogy kiderüljön belőle: miképpen főzzön kedvence szája íze szerint, hogyan szerezhet nap mint nap jeles gasztronómiai örömöket ebének. Az elvárás jogos, s a kérdés most már csak az, hogy lehet-e egyáltalán a kutyák szája íze szerint főzni, lehet-e négylábú barátainknál ízléséről beszélni?

Kutyaízlés...

Sajnos, nem sokat tudunk az olyan ragadozó állatok utódainak ízléséről, amelyek hozzászoktak ahhoz, hogy gyomrukat gyorsan töltsék meg, méghozzá eléggé nagy ételdarabokkal. S habár nem vitás, hogy a hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és a kutya élelmezési igényeit. Tartsuk hát szem előtt, hogy kedvencünk táplálkozási szokásai bizonyos fokig hűek maradtak vad őseiéhez.

Az erősen fejlett ragadozó fogazat például nem krémes, gesztenyepüré, csokoládé fogyasztására való! Arról se feledkezzünk meg: a kutya bélrendszere - rövidsége miatt - nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű növényi táplálékot hasznosítson. Ezzel szemben gyomorsavai bármekkora húsdarabot is megemésztenek, és tökéletesen felbontanak. Gyomra könnyebben emészti meg a húst, mint minden más háziállaté, és ez nem véletlen, hiszen - húsevő ragadozó!

Az is nyilvánvaló, hogy az ember ízlését elsősorban a szeme (a látása), a kutyáét viszont az orra, vagyis a szaglása befolyásolja. Már Brehm néhány oldallal előbb idézett művében is olvashatunk utalást arra, hogy az állat minden ételt megszimatol, mielőtt megkóstolná. Amennyiben tehát kutyánk ízléséről beszélünk, akkor mindenekelőtt szagízlésére kell gondolnunk, és ez bizony igencsak eltér a mi ízlésünktől, gusztusunktól. Ez a magyarázata annak, hogy az eb olyasmiket is elfogyaszt, amit az ember undorítónak, sőt egyenesen felháborítónak talál. Mindenfajta étel, még a romlott, sőt az előzőleg már "megemésztett" is a legnagyobb gasztronómiai gyönyörűséget jelenti a számára. Meglátogatja hulladékhalmok bomló ételdarabjait, a dögtől sem riad vissza, és olykor megeszi az állati vagy emberi ürüléket. Gyakran minden megkülönböztetés nélkül iszik a szennyes és bűzös pocsolyákból csakúgy, mint az eléje tett friss, tiszta vízből. A Távol-Keleten a pária ebek - de mindenütt a világon a rosszul tartott kutyák -, amelyeknek csak félig-meddig van, vagy egyáltalán nincs gazdájuk, még ma is a kiszórt szemétből táplálkoznak.

Mit mondhatunk erre? Gusztus dolga! Ízlés vagy szokás kérdése? Nyilvánvaló, hogy ősi, öröklött ösztönökről van szó, hiszen a hulladék, a dög, az ürülék mind-mind természetes táplálék volt a vadkutya számára. S miután a természetben nem minden vadászat jár eredménnyel, a szükség, a kínzó éhség megtanította a kutyát, illetve elődeit arra, hogy ne legyen válogatós. Ugyanakkor egyáltalán nem nehéz elkényeztetni sem, ha mindig olyan ételt adunk neki, amit nagyon szeret. Általában megkülönböztetett figyelmet fordít a húsra vagy a fűszeres pástétomokra. Kedvencei közé tartozik a máj, az egyéb belsőségek, a csirkehús, sőt a hagyma és a fokhagyma is. A macskával ellentétben nemcsak a friss húst kedveli, hanem a kissé romlott darabokat - ezzel egyes szakértők szerint D-vitamin hiányát próbálja pótolni.

A megfigyelések szerint a kutyának egyébként igen gyors az ízérzékelése. A kedvére való falatokat szinte azonnal lenyeli, nem úgy, mint az ember, aki minél finomabb az étel, annál komótosabban ízlelgeti, vagy a macska, amely ugyancsak lassan fogyasztja el a nyalánkságot. Nem lehet tudni, hogy a kutyának ez a tulajdonsága nem árulkodik-e fejlettebb "ízlelésről'...

Kutyánk tehát - ha megengedjük neki - válogatóssá válhat, egyértelműen kimutathatja tetszését vagy undorát egy-egy étellel szemben. Ez azonban csak addig "érvényes", amíg nem koplaltatjuk az állatot. Ha alaposan kiéheztetjük, utána minden bizonnyal jó étvággyal nekiesik annak az eleségnek is, amiről azt hittük, hogy számításba sem jöhet.

Ebben a kérdésben egyébként nem árt, ha a gazda következetes és szigorú. Ugyanis a lakásban tartott kutyák java része rendszerint éppen azért hízik el, mert jóval több ennivalót kapnak, mint amennyi a létfenntartásukhoz szükséges. Ritkán, de előfordul, hogy az elhízás öröklött hajlam miatt alakul ki. Mindenesetre jellemző - és általános - klinikai tapasztalat, hogy nagyon sok kutyát kezelnek túltápláltság, és alig-alig néhányat hiányos etetés (soványság) miatt.

Az etetési kísérletekből és a gyakorlati megfigyelésekből egyaránt tudjuk, hogy elsősorban a háziasított állatok híznak el. A következtetés kézenfekvő: a háziasítás elnyomja a félelmet; "kényelemtudatot" és biztonságérzetet kelt. A vadon élő állatok között ritka a kövér; az ilyen példány nem sokáig maradhatna fenn a létért folytatott szakadatlan küzdelemben.

Az elhízás a kanoknál párzási nehézségeket, a szukáknál meddőséget, nehéz ellést okozhat. A túltáplált kutya gyakran küzd légzési zavarokkal, de a kövérség különböző bőrbetegségeknek és anyagcsere-zavaroknak, valamint szív-, máj- és vesebetegségeknek is kiváltója lehet. Éppen ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy kedvencünk ne hízzon el. Helyes, ha hetenként egy alkalommal koplaltatjuk az állatot: ilyenkor csak vizet, esetleg egy kis tejet és kekszet adjunk neki. Ez a heti egynapos élelemkihagyás egyetlen kutyának sem válik kárára, sőt elősegíti, hogy jó étvággyal, válogatás nélkül fogyassza el az elébe tett ennivalót.

Ha pedig már megtörtént a baj, vagyis a kutya a nem megfelelő életmód vagy táplálás miatt elhízott, akkor rendszeres mozgásra kell fogni, de ügyeljünk a fokozatosságra, mert az állatot könnyen megviselheti a szokatlan, megerőltető igénybevétel. Csökkentsük az élelem mennyiségét is; amennyiben ez még nem történt meg, álljunk át a napi egyszeri etetésre és minél kevesebb szénhidrátot adjunk a kövér ebnek.

Annak érdekében, hogy kutyánk elhízását még idejében megelőzzük, a következőkre ügyeljünk: a normális körülmények között tartott, egészséges kondíciójú rövid szőrű kutyák bordái szemmel láthatóan kirajzolódnak, a hosszú szőrű kutyák bordái kitapinthatók, tehát nincsenek "szalonnába ágyazva".

Azt mondtuk az imént, jóval több a kövér, mint a sovány kutya. Ennek ellenére, néhány szó erejéig beszélni kell a soványságról is. Ennek oka rendszerint az elégtelen táplálás. Amennyiben az állat feltűnően sovány, és ezt nem valamilyen betegség (például bélférgesség) okozza, akkor fokozatosan növelve az adagokat, tegyük egyre rendszeresebbé a napi etetést. Az élelem lehet darált hús, csirkeaprólék, párolt hús, tojás, túró, főtt kukoricadara. Természetesen, gondoskodjunk megfelelő vitaminellátásról is, amit vagy állatorvos által előírt gyógyszerekkel, vagy gondosan összeállított táplálékkal biztosíthatunk.

Összefoglalva: Amikor a kutyaétvágyról, még pontosabban kutyaízlésről beszélünk, akkor főleg arról van szó, hogy amit mi zamatnak nevezünk, az a kutyák számára a szaggal egyenlő. Ilyen értelemben ebünk sokkal többre képes, mint mi. Egy tányér levesnek persze az ember is érzi a jellegzetes ízét, szagát, és megmondja, milyen levesről van szó. Négylábú barátunk viszont feltehetően "megfejti" a leves alkotóelemeinek titkát is. A keverékételnél szintúgy külön-külön érzi, ízleli az egyes elemeket.

Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy a kutya "ízlését" a szaglása irányítja, és a vele született tulajdonságai határozzák meg. Ugyanakkor a legtöbb kutya mindenevő: alkalmazkodott és hozzászokott az ember összes táplálékához. Éppen ezért táplálása nagy általánosságban nem okoz különösebb gondot. Már csak azért sem, mert étrendjének összeállításában nem a változatosságra, az ízek harmóniájára és a "felszolgált" ételek pazar látványára kell törekedni, hanem arra, hogy mindig annyit és azt adjunk neki enni, amennyire és amire kora, testsúlya, fizikai állapota, továbbá igénybevétele szempontjából a leginkább szüksége van.

Igen ám, de mire van szüksége a kutyának?

A TÁPLÁLÉK ALKOTÓELEMEI

Az eb szervezetének építőkövei: a fehérjék, a zsírok, a szénhidrátok, a vitaminok és az ásványi anyagok. Vegyük most sorra őket. . .

Fehérjék

A fehérjék alkotják a kutya szervezetének vegyi alapját. Tulajdonképpen, amíg a szénhidrátok és a zsírok a szervezet energiát adó fűtőanyagai, addig a fehérjék a kutya testének építőkövei. Mivel a fehérje főleg építőanyagként szolgál, energiaértéke inkább háttérbe szorul. A szőr, a bőr, a karom, az izomzat, mind-mind bizonyos mennyiségű fehérjét tartalmaz. Fehérjére nemcsak a fejlődés és a növekedés időszakában van szüksége a kutya szervezetének, hanem egész élete folyamán, mivel az élettevékenysége nyomán keletkező kopásokat, pusztulásokat állandóan helyre kell hoznia. FEHÉRJE NÉLKÜL NINCS ÉLET!

A fehérjék aminosavakból állnak: minőségüket, tápértéküket a bennük lévő úgynevezett esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak száma és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A 23 aminosav közül 10 nélkülözhetetlen, 13 pedig nélkülözhető a szervezet számára.

Azokat a fehérjéket, amelyekben minden lényeges aminosav megtalálható: teljes értékű fehérjének nevezzük. Ezek: a tojás, a tej, a szója, a földimogyoró és az élesztő.

Az élelem fehérjetápértékét az esszenciális aminosavak mennyisége és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A háziállatok húsa és zsigeri szervei, valamint a szója magas, a többi hüvelyesek fehérjéi közepes vagy jó, az egyéb növényi fehérjék pedig jó vagy csekély tápértékűek.

A legfontosabb fehérjeforrás a hús. Húson általában a meleg vérű állatok (sertés, szarvasmarha, ló, baromfi, juh stb.) izomzatát értjük. A köztudat tévesen nem sorolja ide a halhúst és a zsigeri szerveket, holott hasonló táplálékok.

A hús tápértéke a benne lévő izomrost, a kötő- és a zsírszövet mennyiségétől függ. Az izomrost könnyen, a kötőszövet viszont nehezen emészthető. Az előző magas, az utóbbi alacsony tápértékű. A sovány hús kb. 25 százalék fehérjét, kevés zsírt, minimális szénhidrátot, 70 százalék vizet, mindössze 1-2 százalék sót és kevés B1-, valamint B2-vitamint tartalmaz.

A nyershúsról az a tévhit járja, hogy fogyasztásától a kutya rosszindulatú, harapós lesz, sőt egyenesen megvadul. Ez persze nem igaz. A friss marha- vagy baromfiúst például nyugodtan adhatjuk nyersen is a kutyának. Azt viszont nem árt tudni, hogy a nyers hússal való táplálás hatására kutyánk sajátos testszaga még intenzívebbé válhat. . . A sertéshúst és a belsőségeket minden esetben főzzük meg alaposan, mert így néhány fertőző és parazitás betegségtől megóvjuk a kutyát. Ugyanez vonatkozik a kényszervágott beteg állatok húsára is.

A zsigeri szervek közül a leghasznosabbak (és viszonylag a legolcsóbbak) a magas tápértékű belsőségek: a máj, a szív, a vese, valamint a tüdő és a lép.

A máj például az egyik legkiválóbb táplálék, nemcsak fehérjét, szénhidrátot és zsírt, hanem sokféle vitamint és ásványi anyagot, valamint a vérképzéshez szükséges vasat és rezet is tartalmaz. Miután a különböző háziállatok májában élősködő bélféreg átmeneti alakja súlyos bélférgességet okozhat, ezért kizárólag sütve vagy főzve adjuk az ebnek.

A szívértékes fehérjeforrás. Nyersen, illetve elkészítve egyaránt nyugodtan etethetjük.

A vese is nagyszerű táplálék, sok fehérjét tartalmaz, de ezt is főzve vagy sütve adjuk kedvencünknek.

A tüdő és a lép kevésbé értékes eledel. Fehérjetartalmuk jóval csekélyebb a húsénál, kötőszövetük pedig nehezen emészthető. A lép nagy vértartalma miatt gyorsan romlik, s ezért nyersen etetve súlyos bélgyulladást okozhat. Kövér ebek etetésére fölöttébb alkalmas a főtt szarvasmarha- vagy a sertéstüdő. A levegőtartalmú, terjedelmes tüdőszövet gyorsan megtölti az eb gyomrát, jóllakatja az állatot, és így megakadályozza, hogy túlzabálja magát.

A vadászkutyák gyakran megkapják gazdáiktól az elejtett vad belsőségeit. Egészséges állatok ilyenfajta részeit - megfőzve!- habozás nélkül megetethetjük a kutyával.

Ha azonban a lelőtt vadon betegség tüneteit észleljük, vagy a zsigeri szerveken gyanús elváltozásokat tapasztalunk, ne adjuk oda az ebnek, nehogy kórokozók jussanak a szervezetébe. Ugyanez vonatkozik a házinyúl zsigereire, amelyeket a nyúltenyésztők vágáskor előszeretettel adnak kutyáiknak.

A különböző húsféleségek elkészítése nem teszi különösebben próbára szakácstudományunkat - adhatjuk a húst sütve, főzve, rántva, párolva, csak erősen fűszerezve nem. S ha már a fűszerekről beszélünk, paprikát, borsot, szerecsendiót és más ehhez hasonlókat egyáltalán ne tegyünk a kutya ételébe. Félő ugyanis, hogy az állat, ha egyszer rászokott a fűszeres ételekre, akkor nem nyúl egyéb ennivalóhoz, ha viszont állandóan erősen fűszerezett ételekkel etetjük, akkor egyrészt megnő a vízigénye, másrészt veseműködési zavarok fejlődhetnek ki benne. Ügyeljünk arra is, hogy ne sózzuk agyon az ételt, hiszen a legtöbb alapanyag, amelyből a táplálékot összeállítjuk, bőségesen tartalmaz konyhasót. Igaz a só teljes elvonása is ártalmas lehet, hiszen az egészséges anyagcsere-forgalomhoz az állatnak nátrium-kloridra (sóra) feltétlenül szüksége van.

Szólni kell néhány szót a halételekről. Amennyiben a kutya fehérjeszükségletét ilyenfajta táplálékkal kívánjuk megoldani, vagy legalábbis kiegészíteni (elsősorban folyóvizek, halastavak mellett lakó kutyásokra, rendszeresen és eredményesen horgászó gazdákra gondolunk), ezt csak helyeselni lehet. A hal különösen gazdag könnyen emészthető fehérjékben, és emellett foszfor- és A-vitamin-tartalma is bőséges. Nyersen és főzött állapotban egyaránt fogyasztható, de gyorsan romlik, és elég rövid idő alatt kellemetlen szagúvá válik, s az egészségre káros anyagok képződhetnek benne. Ezért halat kizárólag frissen adjunk csak a kutyának.

A tyúktojás kitűnő eledel. Fehérjét, zsírt foszfort, A-, D-, B1- és B2-vitamint tartalmaz. Egy tojás kb. 5 dkg hús tápértékével egyenlő. Rendkívül gazdag különféle védőanyagokban is. A legtöbb kutya szívesen eszi a tojást, de akadnak olyan ebek, amelyeknél allergiás bőrkiütést okozhat. Gyakorlati tapasztalat, hogy a főtt tojás könnyebben emésztődik, mint a nyers. Mégis helyesebb az ebnek nyersen adni, mert így a vitamintartalma nem megy tönkre. Kizárólag csak tojással azonban ne etessük a kutyát.

Összefoglalva: A kutya eledele feltétlenül tartalmazzon állati fehérjéket, tudniillik ezek más tápanyagokkal nem helyettesíthetők! Ha az állatnak túl kevés húst adunk, akkor szervezete a többi tápanyagot sem hasznosítja megfelelően. Kiváltképp nagy a fehérjeszükségletük a növekedésben lévő kutyáknak, a vemhes és a szoptatós szukáknak, valamint a fedező kanoknak. Amennyiben például a kölyökkutyák fehérjehiányban szenvednek, visszamaradnak a növekedésben, gyatrán fejlődnek, és könnyen áldozatul esnek a különböző fertőző betegségeknek. A fehérjehiány csökkenti a szukák termékenységét, és életképtelen kölyköket eredményezhet, hátrányosan befolyásolja a kanok fedezőkedvét és nemzőképességét.

Zsírok

A zsírok a szénhidrátok mellett a legfontosabb magas kalóriaértékű tápanyagok. Fontos szerepet játszanak egyes zsírban oldódó vitaminok felszívódásánál is. Ha a kutya szervezete nagy mennyiségű zsírhoz jut, a felesleget elraktározza. A zsír a bőr alatt és testszerte lerakódik; ezt az állapotot elhízásnak nevezzük. Ellenkező esetben a szervezet zsírtartalma nagymértékben csökken, vagyis az állat lefogy.

A zsírok a sejtek lényeges alkotórészei. A kutyák a közönséges állati zsíroknak több mint a 90 százalékát felhasználják. A kutya testében lévő zsír az energiatárolás legfontosabb formája. Az ebek minimális zsírszükségletét még nem sikerült pontosan megállapítani. Annyi bizonyos, hogy az összmennyiség iránti igény szorosan összefügg a létfontosságú zsírsavak mennyiségével. Cocker spánieleken végzett kísérletek során megállapították, hogy 5 százalék zsírtartalmú eleségen tartva a kutyák élettani funkciói normálisak. Magasabb zsírtartalomnak csak magasabb kalóriaigény esetén van jelentősége.

Miután az ebek szeretnek enni, gazdáik hajlamosak arra, hogy nagy zsírtartalmú táplálékkal tömjék kedvenceik bendőjét. Ez viszont olyan veszélyeket rejt magában, hogy csökkenti az élelmiszer-felvételt, ezáltal késlelteti a növekedést. Ha tehát az állatnak magas zsírtartalmú ételt adunk, akkor fehérjékről, ásványi anyagokról, vitaminokról is gondoskodjunk, hogy biztosítsuk a megfelelő tápanyagszükségletét.

Az eb számára bizonyos létfontosságú zsírsavak nélkülözhetetlenek; hiányuk növekedési hibához, száraz, törékeny szőrzethez, korpás bőrhöz és a bőrfertőzések iránti ellenállóképesség csökkenéséhez vezetnek. Ezek a betegségek rendszerint ellenállnak mindenfajta helyi kezelésnek, de jól reagálnak a zsírsavakkal történő étrendi kiegészítésekre.

A heveny zsírhiányban szenvedő kutya kezelésére a sertészsír, a szalonna vagy növényi zsírok alkalmasak. Az avas - zsír melyet a kutyák sajnos általában kedvelnek - kis mennyiségben ugyan ritkán okoz bajt, de ha a "takarékoskodó" gazda folyamatosan ilyen zsiradékot adagol kutyájának, ez szőrhullást, bőrkiütést, étvágyromlást, hasmenést okozhat.

Szénhidrátok

A szénhidrátok elsősorban kalóriahordozó anyagok, főként nyers rostot, keményítőt és cukrot tartalmaznak. Emészthetőségük rendkívül változó. A nyers rost például, amely túlnyomórészt cellulózból áll, viszonylag emészthetetlen, ugyanakkor élettani szerepe rendkívül lényeges.

Azt mondottuk, hogy a kutya táplálékának mintegy fele lehetőleg húsból álljon. Nos, az ételmennyiség másik fele különböző szénhidráttartalmú, növényi eredetű élelmiszerekből (tészta, rizs, kukorica, lisztes ételek stb.) származhat. Ezek az élelmiszerek a szénhidráton kívül más tápanyagokat, például vitaminokat és növényi fehérjét is tartalmaznak. A növényi eredetű ételekről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy szénhidráttartalmuknál fogva fontos energiaadók, ezenkívül - rosttartalmuk miatt - mint kiegészítők, lényeges szerepet kaphatnak az étrendben, hiszen kizárólag húsféleségekkel kissé nehezen tudnánk jóllakatni olyan nagy testű ebeket, mint pl. a dog, az ír farkaskutya, a kaukázusi juhászkutya, a komondor és így tovább.

A szénhidráttartalmú élelmiszerek közül elsősorban a könnyen emészthető rizst ajánljuk a kutyatulajdonosok figyelmébe, kiváltképp az olcsó törmelékrizst. Hízásra hajlamos kutyák rendszeres táplálására azonban nem alkalmas!

Tudni kell azt is, hogy a rizs, bár szénhidrátban gazdag, fehérjékben és vitaminokban szegény, ezért ha huzamosabb ideig sok rizst adunk az állatnak, elhízhat, hajlamossá válhat az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála.

Kiváló kiegészítő táplálék a zabpehely is, amelyet nyersen, a hús közé keverhetünk, vagy a húslében megáztathatunk, esetleg kicsit felfőzhetünk, és úgy adhatjuk az állatnak.

Felhívjuk még a figyelmüket a búzára - megdarálva vagy megőrölve darakása formájában.

Az egyik legolcsóbb, tápanyagokban gazdag kiegészítő élelem a kukoricadara, illetőleg a kukoricapehely. Fehérjetartalma mintegy fele a húsénak, így néhány dekagramm "igazi" hússal kiegészítve hasznos és kedvelt tápláléknak bizonyulhat.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma meglehetősen csekély, de gondosan összeállított vegyes eleség részeként szerepelhet az eb étrendjén. Mindenesetre csak főzve, lehetőleg szétnyomkodva adjuk a kutyának, mert gyomorsava nem bontja fel teljesen, a nagyobb darabok pedig emésztési zavarokat okozhatnak. A kölyök gyomrát és beleit semmiképpen se terheljük burgonyával, mert egyes esetekben felpuffadhat tőle.

Vitaminok

A vitaminok kis mennyiségben ugyan, de feltétlenül szükségesek a kutya számára; a növekedés és az egészséges fejlődés elképzelhetetlen nélkülük. Önmagukban nem járulnak hozzá a test energiájának ellátásához, de megkönnyítik a szervezet anyagcseréjét, segítik a betegségekkel szembeni ellenálló képesség fokozásában.

Ha különféle vitaminok tartósan hiányoznak a kutya táplálékából, akkor az állat előbb-utóbb megbetegszik, ún. vitaminhiány betegség fejlődik ki. A kutya szervezete a vitaminokat előállítani nem képes, ezért a táplálékának azokat tartalmaznia kell.

Kutyáink pontos vitaminszükségletét meglehetősen nehéz meghatározni, miután a táplálék összetétele, az állat élettani állapota, betegségei megváltoztathatják az egyes vitaminok iránti igényét. Az átlagos, de szakszerűen összeállított étrend nagy általánosságban kielégíti a kutya vitaminszükségletét.

Egyes vitaminok zsírban oldódnak. Zsírban oldódók: az A-, D-, E- és K-vitamin. Vízben oldódók: a B1-, B2-, B3-, B6-, B12vitamin, továbbá a folsav, a kolin, az inozitol, a paraaminobenzoesav és az aszkorbinsav (C-vitamin).

A vitaminellátással kapcsolatban a kutyatulajdonosnak mindenekelőtt azt kell tudnia, hogy a táplálékkal az állat szervezetébe kerülő vitaminok csak akkor tudják kifejteni áldásos hatásukat, ha "beépülhetnek" bizonyos vegyületekbe, például a nagy teljesítményű enzimekbe. A másik fontos tudnivaló: az egyoldalú, hiányos etetés következtében fellépő betegségek rendszerint nem egyetlen vitamin hiánya miatt jelentkeznek, hanem több táplálkozási tényező együttes hatása nyomán alakulnak ki. Ezek közül azonban a főszerep feltétlenül a vitaminhiányé. És most tekintsük át röviden a fontosabb vitaminokat.

Az A-vitamin lényeges szerepet játszik a szem látópigmentjének előállításában, amely a szürkületben való tájékozódáshoz szükséges, biztosítja továbbá a hámszövet egészségét, épségét, amely gyakran megsérülhet, és ez kaput nyit a fertőzéseknek. Végül elősegíti a csontok növekedését. A legtöbb A-vitamin a májban, a tojásban található, de van a vesében, a vérsavóban, a tejben, a csukamájolajban, a spenótban és a sóskában is.

A B-vitamin-csoport szerepe sokrétű. A B1-vitamin elősegíti az idegrendszer normális működését, a növekedést, fokozza az étvágyat, javítja az emésztést. A B2vitaminnak elsősorban bőrvédő szerepe van. A B6-vitaminnak nagy a jelentősége a fehérjék, valamint a zsírok anyagcseréjében, a vér regenerálásában és a normális növekedésben. A B12vitamin befolyásolja a szervezet fehérjeszintézisét, de különösen a vérképzésben játszik fontos szerepet. A B-vitaminok megtalálhatók az élesztőben, a lisztben, a barna kenyérben, a tejben, a májban, a vesében, a tojásban, a sóskában, a paradicsomban, a sertéshúsban, a szójalisztben, a búzacsírában és a sajtban.

A C-vitamin szerepe a kutya fejlődése, egészsége szempontjából elhanyagolható. Erős terheléskor és különböző betegségek esetén a C-vitamin-termelés elégtelen lehet. Ilyenkor indokolt a C-vitamin adagolás.

A D-vitamin a kalcium-anyagcseréhez, továbbá a csont- és fogképződéshez, valamint a zavartalan növekedéshez nélkülözhetetlen. Általános tapasztalat, hogy a napfényben sokat tartózkodó kutyák bőrében rendszerint annyi D-vitamin képződik, amely teljes mértékben elegendő számukra. Amennyiben ez a természetes D-vitamin-ellátás valamilyen okból nem kielégítő, és pótlásáról nem gondoskodunk, akkor az ebek megbetegedhetnek. Az egyik ilyen legáltalánosabb D-vitamin-hiány okozta betegség az angolkór. A D-vitamin-szükségletet és hatékonyságát egyébként figyelemre méltóan befolyásolja a táplálék kalcium-foszfor aránya, amelynek 1,2 : 1 -nek kell lennie. A leggazdagabb természetes D-vitamin forrás a különböző halak mája, illetve az ebből készült olajok (csukamájolaj stb.).

Az E-vitamin részt vesz a szervezet fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcseréjében az ásványi anyagok és a víz forgalmában. Serkenti az állatok növekedését, kapcsolatban van a nemi mirigyek működésével. A legtöbb táplálékban megtalálható és valószínűleg többszörösét szolgáltatja a becsült napi szükségletnek.

A K-vitamin mindenekelőtt a véralvadáshoz nélkülözhetetlen. Hiányában vérzékenység lép fel, ezért vérzésgátló vitaminnak is nevezik. Főleg a különböző zöldfőzelékben, továbbá kis mennyiségben a tojásban fordul elő.

Ásványi anyagok

Az ásványi anyagok olyan kémiai elemek, amelyeket a kutya szervezete különféle módon és különböző mennyiségben hasznosít. Az állat növekedése szempontjából ugyanolyan fontosak, mint a vitaminok. Nem szolgáltatnak ugyan energiát, de fontos szerepet játszanak például az anyagcserében. Az ásványi anyagokat táplálékkal, ivóvízzel és konyhasóval juttatjuk a kutya szervezetébe. A kölyköknek és a növendék állatoknak több ásványi anyagra van szükségük, mint a felnőtt kutyáknak.

A kalcium és a foszfor főleg a csontokban található foszfátok alakjában, de a vérsavóban és a szövetnedvekben is állandó mennyiségben van jelen. Ha a táplálékban kevés a kalcium és a foszfor, a szervezet a saját csontjaiból vonja el azokat, és a fejlődő kutyában ennek a folyamatnak csontlágyulás lesz a következménye. Kalciumra nemcsak a csontoknak, de a fogaknak is szükségük van. Ugyancsak a kalcium biztosítja a szívizom összehúzódását, ritmusát és tónusát, segíti a normális véralvadást. Fontos tudni, hogy szoros összefüggés van a kalcium, a foszfor és a D-vitamin között. Egyrészt olyanformán, hogy ha a kalcium-foszfor arány kedvezőtlen, akkor az állat angolkóros lesz, másrészt pedig kizárólag a D-vitamin hatására rakódik le a kalcium és a foszfor a csontokban.

A konyhasóra ugyancsak szüksége van a kutyának, bár ha az állat teljes mértékű természetes táplálékot kap, nem valószínű, hogy ilyenfajta hiánybetegséggel kellene számolnunk. A kutya szervezetének vízforgalma és a táplálék konyhasótartalma között szoros az összefüggés. Minél több konyhasó kerül a szervezetbe, annál jobban kell fokozódnia a vízfelvételnek is. Túlzottan sós ételek fogyasztása után a kutya nyilvánvalóan még szomjasabb lesz. A magyarázat egyszerű: a nagyobb sómennyiséget el kell távolítani a szervezetből, s ehhez több vízre van szükség.

A kálium az izmok és más testszövetek megfelelő anyagcseréjéhez szükséges. Hiánya esetén izomgyengeség, szívműködési zavar és bélrenyheség lép fel. Minden növényi anyag tartalmaz káliumot, méghozzá nagy mennyiségben. A kálium a belekből szívódik fel és a vizelettel távozik. A legtöbb káliumot a sertés- és a baromfihús tartalmazza.

A magnézium létfontosságú kémiai elem; az anyagcsere számos folyamatában nélkülözhetetlen. A csont és a fogak fontos alkotórésze. Magnéziumot tartalmaznak a különböző húsféleségek és a zsigeri szervek.

A vas a vörösvértestek "közvetítésével" oxigént juttat a különböző szövetekhez, sejtekhez. Vasat tartalmazó táplálékok: húsfélék, máj, tojássárgája.

A nyomelemek a szervezetben csupán egészen kis mennyiségben találhatók, jelenlétük azonban fontos életfolyamatokban nélkülözhetetlen. Számos nyomelem jelentős szerepet játszik az anyagcsere-folyamatokban; például a mangán, a réz és a cink. A nyomelemek ún. biokatalizátorok - teljes hiányuk esetén a kutya megbetegszik, de ha a táplálékban minimális mennyiségben (nyomokban!) jelen vannak, akkor fedezik a szükségletet.

ETETÉSI MÓDSZEREK

Az előző oldalakon áttekintettük, milyen fontosabb alapanyagokból álljon a kutya tápláléka. Következzen most a "hogyan" . . . Miért kell erről egyáltalán szót ejteni? Egyrészt azért, mert a kutyatartás mindennapi gyakorlatában sajátos módon éppen a táplálás körül él még ma is a legtöbb téves nézet, régen kialakult rossz szokás, másrészt pedig azért, mert alapvető, fontos kérdés. Elvégre a helyes táplálkozás a kölyök egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen, de a felnőtt kutya kondíciója, fizikai állapota, betegségek elleni ellenálló képessége ugyancsak az étrend szakszerű összeállításától és a megfelelő etetési módszerektől függ.

De végül is miféle módszerekről van szó? Nos, tulajdonképpen - kissé persze leegyszerűsítve a dolgot - mindössze kétféle eljárásról beszélhetünk. Az egyik: amikor a tulajdonos naponta meghatározott időközönként eteti kutyáját. A másik: amikor hagyja, hogy az eb a nap 24 óráján keresztül akkor táplálkozzon, amikor csak eszébe jut. Ezt hívják önetetésnek. Ebben az utóbbi esetben a kutya egy idő után már saját maga "szabályozza" fogyasztását.

Amennyiben a gazda úgy dönt, hogy saját maga kívánja meghatározni: mikor, mennyit egyen a kutya, elvégre ő a "falkavezér", akkor - akár egyszer, akár kétszer vagy háromszor eteti ebét - az egyik legfontosabb szempont, hogy mindennap azonos órában adjon enni az állatnak. A jól tartott eb sokszor szinte percnyi pontossággal várja azt a pillanatot, amikor tálalják végre elemózsiáját. Ráadásul, ha mindig ugyanabban az időben etetjük a kutyát, ezzel a módszerrel gondoskodunk az állat jó étvágyáról is. A meghatározott etetési időkön kívül viszont legyünk "állhatatosak" és ne adjunk az állatnak enni, mert egyrészt nem tudjuk ellenőrizni tényleges táplálékigényét, másrészt koldulásra, ételkunyerálásra szoktatjuk.

Az ételt ne tűzforrón, de ne is jéghidegen, hanem langyosan kínáljuk a kutyának, mégpedig lehetőleg mindig ugyanazon a helyen és ugyanabban az edényben.

Étkezés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége, hogy a táplálékot jól megemészthesse. Kiképzés, kiállítás, kirándulás előtt, vagyis minden olyan alkalommal, amikor az ebre valamilyen nagyobb fizikai megterhelés vár - kevesebbet adjunk neki enni. A teli gyomorral való mozgás - ezt magunkról is tudhatjuk - egészségtelen, a fiatal állat fejlődésére pedig kifejezetten hátrányos!

Ami a másik módszert, az önetetést, illetve a tetszés szerinti táplálást illeti, nos ez az eljárás külföldön már meglehetősen elterjedt, de idehaza még nem nagyon alkalmazzák, szinte nem is hallottak róla. Az önetetés lényege, hogy a kiskutya, illetőleg a felnőtt eb saját magát "eteti" egy nagyobb tálból vagy tartályból, amelyben mindig talál megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben olyan keveset vagy olyan sokat ehet, amennyit csak akar - és amikor csak akar!

A kennelben, falkában vagy csoportban tartott kutyák között az önetetésnek az a kétségtelen előnye, hogy ilyenformán a kevésbé agresszív, nem túlságosan rámenős vagy egyenesen félénk, illetve gyenge állatok is hozzájuthatnak a táplálékhoz. Ezt az eljárást egyébként kiegészíthetjük rendszeres napi etetéssel is, kiváltképp, ha növekedésben levő kölykökről van szó. Az önetetés mellesleg kiküszöböli az étel elkészítésével járó nem kevés munkát, ráadásul időt takarítunk meg vele, hiszen nem kell "kéznél lennünk", amikor az állatok táplálkoznak. Ehhez a módszerhez persze lényegesen fejlettebb kutyaeleség-gyártó iparra, sokkal nagyobb választékra, úgynevezett félnedves, félszáraz és száraz tápok, konzervek, diétás készítmények széles skálájára lenne szükség.

Amennyiben a kutyatulajdonos - minden nehézség dacára - mégis úgy dönt, hogy áttér az önetetésre, a fokozatosság elvét feltétlenül tartsa szem előtt. Lassan, lépésről lépésre csökkentse a rendszeres etetések számát és kb. egy-két hét alatt térjen át az új módszerre. Előfordulhat, hogy - különösen az első időkben - némelyik kutya "agyonzabálja" magát, és túlságosan meghízik. A legtöbb állat azonban néhány nap után a növekedéséhez, fejlődéséhez, illetve a létfenntartásához szükséges mennyiséget fogja elfogyasztani.

Ha kiskutyákat akarunk hozzászoktatni az önetetéshez, elsősorban pépes táplálékkal kínáljuk őket, mégpedig már az elválasztás előtt. Az ilyen állagú eledelt összekeverhetjük egy kis tejjel vagy teával. Ezáltal olyan lesz mint a sűrű tej, és a kölykök könnyen fellefetyelhetik.

Amikor a kiskutyák megközelítik a hathetes kort, a pépes táplálékot fokozatosan csökkenteni kell, s nyolchetes korukban már lehetőleg természetes formában kapják a különböző ételeket. Ha az önetetés módszerét választjuk, feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy kutyáink előtt mindig legyen friss ivóvíz! Apropó, víz. . . "

Vízigény

Egyetlen élő szervezet sem létezhet, működhet víz nélkül. Ha a kutya nem jut vízhez, néhány napon belül menthetetlenül elpusztul. Ugyanakkor a koplalást meglehetősen jól bírja: csak akkor éri utol a vég, ha eredeti súlyának a felére fogy.

A felnőtt eb testtömegének 65-70 százaléka víz, pontosabban folyadék, amely részben oldószerként, részben pedig a tápanyagok, hormonok és salaktermékek szállítójaként funkcionál. Az állat hőháztartását is a testnedv szabályozza: nagy melegben vagy lázas állapotban fokozottabban párologtat, ezáltal hűti a szervezetet. A kutyának - a többi állatfajjal és az emberrel ellentétben - nincsenek izzadságmirigyei: a víz a nyelvén keresztül párolog el, ezért liheg. A tapasztalatlan tulajdonost ez félrevezetheti: ha kutyája lihegni kezd, azonnal vizet ad neki, ha pedig mégsem iszik, gazdája kétségbeesik és arra gondol, hogy kedvence beteg. Holott a kutya csak azért liheg, hogy csökkentse hőmérsékletét. Amikor viszont melege van, azért iszik, hogy lehűtse magát, bár a vízivás hűtőhatása a "kilihegtetéshez" képest elenyésző.

Hűsítő kortyok

A kutya vízszükségletének 40 százalékát a táplálékkal veszi magához, 45 százalékát megissza, a maradék 15 százalék pedig belső égési folyamatok révén termelődik a szervezetében. A kutya vízszükséglete testsúly kilogrammonként 0,3-0,45 deciliter.

Egy-egy ebnek tehát - testtömegétől függően - gyakorlatilag 0,5-2 liter vízre van szüksége naponta. Miután az állat mindig ösztönszerűen annyit iszik, amennyi folyadékra szüksége van, soha nem hagyhatjuk üresen vizesedényét! Különösen akkor ügyeljünk erre, ha elhízott kutyát fogunk fogyókúrára vagy ha valamilyen megerőltető feladatot (kiképzés, verseny, vadászat) lát el az állat és erősítő táplálékot adnak neki.

A csont

A csont különleges élvezetet, élményt jelent barátunk életében. Segíti az emésztést, jó állapotban tartja a fogakat és a fogínyt. Manapság, amikor a legtöbb kutyát főként keverék (lágy vagy folyékony) étellel táplálják, a csontnak mint "tápláléknak" sokkal nagyobb a szerepe, mint azt különben valódi tápanyagtartalma indokolttá tenné. Az állat fogai ugyanis csak akkor maradhatnak - egészséges ínnyel körülvéve - szorosan a fogüregben, ha kellő ellennyomásnak vannak kitéve. Ezért adjunk a kutyánknak időnként csontot - mondjuk, hetenként kétszer. Miért csak kétszer? Nos, azért, mert tapasztalatunk szerint a kutyatulajdonosok néha sok csontot adnak ebüknek, sőt az is előfordul, hogy kizárólag csonttal táplálják a szerencsétlen állatot! Talán mondanunk sem kell, hogy ezzel több kárt okoznak mint hasznot. A sok csonton élő kutyák rendszerint súlyos székrekedésben szenvednek. Az ilyen állatok széklete fehér, tömör, túl kemény, szinte porzik! Ráadásul az emésztetlen csontdarabok megakadhatnak a végbélben és komoly bajokat okozhatnak. Bánjunk hát csínján a csontetetéssel!

A szeletelt húsoknál ügyelni kell a csontszilánkokra. A baromfifélék hosszú, csöves csontjait ne adjuk a kutyának. Ezek kivételével tulajdonképpen valamennyi csontot eheti. A legalkalmasabbak persze azok a csontok, amelyeken bőven akad porcogó, mócsing, húsfoszlány. Biztos, ami biztos, a csontot mindig meg kell főzni!

A táplálás aranyszabályai 1. Sose etesse ebét a megszokott étkeztetéseken kívül. 2. Ne szoktassa asztalhoz, amikor a gazda és családja étkeznek. 3. Ne engedje, hogy vendégei vagy barátai egy-egy falattal kedveskedjenek a kutyának. 4. Mindig azonos időben, helyen és edényben kapjon enni. 5. Sohase kapjon kézből, tenyérből semmit! 6. Ne engedje, hogy séta vagy futtatás közben mindenféle maradékot összeszedjen. 7. Az ételt mindig langyosan - se túl melegen, se túl hidegen - adja a kutyának. 8. Az etetőedényt olyan magasra helyezze, hogy az állatnak ne kelljen túl mélyre hajolnia evés közben. 9. Evés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége. 10. Inni kizárólag vizet - friss, tiszta és hűs vizet! - kapjon.

Kutyatápok

Végezetül ejtsünk néhány szót a kutyatápokról is, amelyekről igencsak vegyes, olykor szélsőséges vélemények hallhatók kutyás körökben. A tápszerek hívei elsősorban a tenyésztők, a kenneltulajdonosok közül kerülnek ki, de sok "egykutyás" gazda is esküszik a kizárólag táppal való etetésre, igaz, nem annyira "tudományos megfontolásból", mint inkább kényelmi okokból.

A kutyatápok általában teljes értékűek. Elvégre azzal a céllal készülnek, hogy az eb kizárólagos táplálékaként is megállják a helyüket. Éppen ezért összetételüket lehetőleg ne rontsuk amatőr kontárkodással, azaz ne változtassuk meg eredeti arányaikat különféle kiegészítő anyagok hozzáadásával. Etessük "kutyulás" nélkül, a gyártó cég ajánlata alapján (a használati utasítás mindig feltünteti a javasolt mennyiséget)!

A tápszerek szigorú előírások szerint tartalmaznak fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, ezért növekedésben lévő kölykök etetésére is alkalmasak.

Egyes ebek - a keményen dolgozó vadászkutyák, az agarak, a szánhúzó kutyák, a vemhes vagy a szoptatós szukák és a gyorsan növekvő kiskutyák - fehérje-, ásványianyag- és vitaminszükséglete természetesen nagyobb az átlagosnál. Ezért a kutyatápok mellett ezekből külön is adjunk az említett kutyáknak, ám a megfelelő arányokra nagyon vigyázzunk!

A tápok nagy előnye, hogy adagolásuk, tálalásuk viszonylag kevés munkával jár. Tárolásuk is egyszerű, nem romlékonyak - legalábbis csomagoláson feltüntetett szavatossági határidőn belül nem -, tehát minden gond nélkül tarthatunk akár nagyobb mennyiségű tápot is otthon. Különösen jó szolgálatot tesznek utazás, üdülés, nagyobb kirándulás alkalmával, amennyiben magunkkal visszük a kutyánkat.

A kölyök táplálása

A kölyök egészséges fejlődése szempontjából különösen fontos, hogy mennyiségileg és minőségileg helyesen és szakszerűen tápláljuk, hiszen ezzel egész életére megalapozhatjuk fizikai tulajdonságait, tovább fejleszthetjük testi adottságait.

Evés után édes a pihenés!

Ha a bumfordi apróság 6-8 hetes korában - tehát egy-két héttel az elválasztás után - kerül új otthonába, akkor mindenekelőtt tisztázni kell a tenyésztővel, hogy milyen etetési módszerrel történt az átállás az önálló táplálkozásra. Ennek ismeretében lassan, fokozatosan szoktassuk hozzá az új étrendhez.

A fokozatos átállás aranyszabálya arra az esetre is érvényes, ha a kölyköt 2,5-3 hónapos korában vette meg új gazdája. Ilyenkor is meg kell tudni a tenyésztőtől, hogy az utolsó egy-két hétben mivel és hányszor etette a kiskutyát. A megváltozott körülmények és környezet miatt a kölyök eleinte nyugtalanabb, ez az állapot azonban többnyire csak átmeneti jelenség, megfelelő táplálás, nyugodt bánásmód mellett 3-4 nehéz nap után a problémák megoldódnak.

A 6-8 hetes kölyköt naponta háromszor-négyszer etessük, mégpedig mindig friss, langyos, pépes ételekkel. Az adagokat fokozatosan növeljük! Gondoljunk arra, hogy ez idő tájt a kölyök viharos gyorsasággal fejlődik; táplálékszükséglete - testtömegéhez viszonyítva - körülbelül kétszer annyi, mint egy felnőtt ebé! Naponta és testtömegkilogrammonként 1200 kJ. (A táplálékok egyes részeiből az élő szervezetben hő- és vegyi energia keletkezik. Az energiát a nemzetközi szám- és mértékrendszer (SI) szerint kilojoule egységben (kJ) jelöljük az eddig használatos kilokalória (kcal) helyett. 1 kcal = 4,18 kJ. A szervezetben 1 g fehérjéből és 1 g szénhidrátból 16 kJ, 1 g zsírból 38 kJ energia szabadul fel.)

A kölykök táplálékfelvételi viselkedése rendkívül változó. Némelyikük egy-két perc alatt mindent felhabzsol, amit csak kínálunk neki, mások viszont jó ideig elpiszmognak az étellel. Ám az ilyenfajta "lusta" kiskutya számára se engedélyezzünk fél óránál több időt a táplálék elfogyasztására. Ha ez alatt esetleg csak a porciója felét enné meg, de úgy tűnik, hogy jóllakott, akkor vegyük el előle az ételt, és csak a következő étkezésnél kínáljuk újból.

Időt és fáradságot takaríthatunk meg, ha a kölyök napi táplálékadagját egyszerre állítjuk össze, és 3-4 részre osztjuk, attól függően, hogy napjában hányszor adunk enni a kiskutyának. Az előre elkészített táplálékot lehetőleg hűtőszekrényben vagy legalábbis hűvös helyen tároljuk - főleg nyáron -, mert a készétel gyorsan romlik és könnyen hasmenést vagy hányást okozhat. Ez pedig rövidebb-hosszabb időre visszavetheti a kiskutyát a fejlődésben.

A helyesen táplált kölyök nyugodt, sokat alszik, de sokat játszik is, és testtömege szemlátomást állandóan gyarapodik. Az apróságok étvágya és táplálékszükséglete - akár a felnőtt állatoké - igen különböző. Vannak kiskutyák, amelyek viszonylag kevés mennyiségű táplálékkal is beérik és jól fejlődnek, viszont vannak olyanok is, amelyek mindent felfalnak, és csak így gyarapodnak.

A 2-5 hónaposkölyköt már naponta 3-4 alkalommal darabosabb étellel táplálhatjuk. Ha úgy látjuk, hogy a kiskutya hízik, akkor természetesen csökkenteni, ha sovány, növelni kell a táplálék mennyiségét. A kölyök egyébként ilyenkor fejlődik a legerélyesebben, különösen, ha nagy testű kutyák csemetéjéről van szó. Éppen ezért, ha ebben a kritikus időszakban valamilyen okból nem tudunk teljes értékű táplálékról gondoskodni a számára, akkor étrendje ásványianyag- és vitamin-kiegészítésre szorulhat.

A fogváltódás, az állandó fogak kibújása idején - kb. 14 hetes kor körül - mintegy "nyugtató" gyanánt, lapos vagy csöves szarvasmarha-, illetőleg sertéscsontot adhatunk a kölyöknek. Ezzel egyrészt enyhítheti fogínye viszketését, másrészt kielégíthetjük kalcium-foszfor igényét. A csontrágás mellesleg azért is hasznos "tevékenység", mert védi a fogakat a fogkőtől.

Kisebb csontokat (pl. darabolt csontot, csirke vagy egyéb szárnyas csontját, amely könnyen szilánkokra hasad) persze sohasem adjunk sem a kiskutyának, sem pedig a felnőtt ebnek. Ezeket a csontokat az állat egy darabban lenyelheti, megakadhatnak a nyelőcsövében, illetve kilyukaszthatják a beleit.

Az 5-7 hónapos, vagyis a serdülő kölyköt naponta háromszor vagy - ha úgy látjuk, hogy étvágya csökken - csupán kétszer etessük. Az élelem összmennyiségét persze növeljük, hogy elősegítsük az állat lendületes, gyors fejlődését. Fontos, hogy a kölyök étrendjének 3/4 része tartalmas fehérje legyen!

7 -10 hónapos korban már csak naponta kétszer etessük a kutyát. Mivel a kis termetű ebek ilyentájt közelednek a teljes testi kifejlődéshez így táplálékszükségletük csökkenhet. A lassabban érő, nagy termetű fajták egyedeinek étvágya viszont még ilyenkor is fokozódhat!

A nagy testű kutyák kivételével a 10 hónapos korú ebet már tulajdonképpen felnőtt állatnak tekinthetjük, s bár tápanyagszükséglete ugyanaz mint 7-10 hónapos korában, a naponta elfogyasztott élelem mennyisége kissé megnövekedhet, mivel egyszerre többet eszik.

A növekedő kutya időnként minden különösebb ok nélkül kihagyhat egy-egy étkezést, de ez egyáltalán nem ok az aggodalomra. Tegyük hozzá azt is: ebünk étvágya függ a tartási körülményektől. Az aktív, jól és sokat foglalkoztatott kutya nyilván többet eszik, mint kevesebbet mozgó társa. Az is nyilvánvaló, hogy a szabadban tartott kutyának nagy hidegben több kalóriára van szüksége. Szőrtakarója ugyan védi a zord időjárástól de ez nem helyettesítheti a szükséges kalóriát. Az állat étvágya persze nem tart tüstént lépést az időjárás változásaival, ám néhány hidegebb nap után - és persze némi súlyveszteség árán - ösztönösen egyre többet eszik majd. Ha viszont már felöltötte téli bundáját, étvágya ismét normalizálódik.

Hathónapos kortól kezdve a napi táplálékmennyiséget fokozatosan csökkentsük 900 grammig. Ezt a mennyiséget kb. 9 hónapos korig kell tartani, majd elkezdhetjük a felnőttkosztra való áttérést.

A kölyök táplálék- és energiaszükséglete

Kor Test- Energia Napi táplálék- tömeg igény mennyiség kg nap/kJ (grammban) 5-6 hét 2-3 1930-2600 440 7-8 hét 3-4 2600-3260 620 2-3 hónap 4-5 3260-4000 700 3-4 hónap 5-6,5 4620 1000 4-5 hónap 6,5-8,5 5670 1200

Felnőtt kutya étrendje

Mindenekelőtt azt kellene tisztáznunk mikor tekinthetjük "felnőttnek" a kutyát. Nos, némiképp leegyszerűsítve a dolgot akkor, amikor csontváza már nem nő tovább.

Az etetések száma és ideje

Kor/hó Etetés Etetés száma/nap ideje/órakor 2-3 3 7 12 18 3-4 4 7 11 14 18 4-5 3 8 12 18 5-7 2 9 17 7-12 2 9 17

A teljes érettség ideje és tartama a különböző fajtáknál változó; a törpefajták általában 12, a nagy testűek pedig 18-24 hónapos korukban érik el a kifejlett kori testnagyságukat.

A kutya "felnőtté válását" egyébként megváltozott viselkedése - komolyabbá öntudatosabbá" válik - és étvágyának hirtelen csökkenése is jelzi.

Az étvágy csökkenés a testben bekövetkezett változást tükrözi: az állat már nem növekedik tovább, mert kifejlődött. (Amennyiben az eb étvágya, étel iránti mohó érdeklődése változatlan marad - s ha ráadásul mindezt hányás hasmenés vagy éppenséggel székrekedés kíséri forduljunk állatorvoshoz!)

A felnőtt kutya életében a helyes tartás és gondozás, valamint a következetes és szeretetteljes nevelés mellett fontos szerepe van a táplálásnak.

Ha az állat étrendje hiányos vagy egyoldalú különböző betegségeket kaphat, illetve lesoványodhat vagy kórosan elhízhat és így alkalmatlanná válhat a tenyésztésre.

Kutyáinkat egyébként inkább az elhízás, mint a soványság veszélye fenyegeti, hiszen természetüknél fogva falánk állatok. A kövér ebek gyakran küzdenek légzési zavarokkal, de rossz kondíciójuk különféle bőrbetegségeknek és anyagcserezavaroknak, valamint szív-, máj és veseelégtelenségeknek is okozója lehet.

A hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak ugyan az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és az állat élelmezési igényeit. Tartsuk szem előtt, hogy kedvencünk táplálékfelvételi rendszere - bármennyire is hozzáidomult az emberi életformákhoz és szokásokhoz - bizonyos fokig hű maradt vad őseiéhez.

A kutya "ragadozó"; annak idején ősei elsősorban éjjel jártak zsákmány után, és akkor csillapították éhségüket.

Ez a szokásuk lényegében megmarad - sok kutya ha teheti (vagy ha tehetné), csak vagy éjszaka fogyasztja el táplálékát. A gazda vegye figyelembe ezt a "fejlődéstörténeti sajátosságot", és azt az ebet, amely így viselkedik, csak délután vagy estefelé etesse.

A kutya húsevő: táplálékának alapja a hús. A háziasítás révén azonban megszerezte azt a képességet, hogy a húson kívül egyéb eledelt is hasznosítson, úgyhogy manapság nyugodtan etethetjük vegyes táplálékkal.

Mindazonáltal a hús maradt a legfontosabb eledele, hiszen ez a legfőbb fehérjeforrása, amelyre elengedhetetlen szüksége van az izom-, a tej- és szőrképződéshez.

A kutya táplálékának ezért mindig kell tartalmaznia bizonyos mennyiségű állati fehérjét. Ezen természetesen nem csupán a szarvasmarha, sertés, baromfi, nyúl stb. húsát értjük. Teljes értékű táplálékot jelentenek az olcsóbb zsigeri szervek (gyomor, bendő, tüdő, lép) is, amelyeket a kutya megfőzve szívesen fogyaszt. Kizárólag hússal való etetése azonban éppen olyan hiba, mint a hús nélküli táplálás.

Ha már egyszer a kutya húsevő ragadozó, miért nem állhat a teljes táplálékmennyiség húsból? Nos, ennél a pontnál megint csak szeretnénk emlékeztetni önt a kutya vad őseinek táplálkozási szokásaira, illetve a farkas és a házi kutya merőben eltérő életkörülményeire. Nevezetesen arra, hogy bár a kutya valóban húsevő, legalább 15-20 ezer esztendő óta háziasított állat, és ennek következtében táplálkozásbiológiája jelentősen megváltozott.

Mindenekelőtt módosult a táplálékfelvétel ritmusa. Ebünk manapság - hála gondos és szerető gazdájának - nincs kiszolgáltatva a vakszerencsének, annak, hogy mikor sikerül zsákmányt ejtenie. Naponta gondoskodunk táplálékáról. Ez kétségtelen előny, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy ebünknek nem nagyon adódik alkalma arra, hogy időnként korlátlanul telezabálja magát. Gyomorűrtartalma viszont nem változott - testéhez képest nagy és tágas -, s emiatt aligha lakna jól, ha a hús mellett nem kapna némi kiegészítő táplálékot növényi anyagokból, szénhidrátokból stb.

Változott a hús minősége is. Házi kedvencünk a zsákmányolt állat húsával szemben vágóhídról származó húst kap, tehát általában nem jut hozzá sem az állat véréhez, sem a béltartalmához. Ezért tápanyagokban gazdag növényi eleségről gondoskodnunk kell a számára.

A hüvelyesek (borsó, bab) például fehérjében gazdag növényi élelmiszerek.

Fehérjetartalmukat azonban a kutya csak csekélyebb mértékben hasznosítja, mivel más aminosavakat (fehérjeépítő elemeket) igényel, mint amelyek a növényi fehérjében előfordulnak. Ezért a növényi termékek magas fehérjetartalmuk ellenére sem szolgálhatnak húst helyettesítő alaptáplálékul, kivéve a szóját. A hüvelyesek ezenkívül nehezen emészthetők, és az állat beleiben jelentős erjedést idézhetnek elő. Ezért a kutya táplálására kevésbé alkalmasak.

A táplálékban a hús és a növényi anyagok között természetesen meghatározott aránynak kell lennie, amelyet minden esetben a kutya "fejlettségi fokához" és teljesítményéhez kell igazítani. Minél erősebb az állat fizikai igénybevétele, annál több húst igényel a táplálékban.

Az energiaszükséglet fedezésére főként a bőséges szénhidráttartalmú eledelek szolgálnak, amelyek közül a zabpehely, a kukoricapehely, a búzadara, a kenyér és a különböző tésztafélék - megfelelő mennyiségű hússal együtt! - mind-mind kitűnő eledel. Különösen ajánlható a zabpehely, amelynek egyúttal viszonylag magas a zsírtartalma is. Bár a rizs szénhidrátban gazdag, fehérjében és vitaminban szegény, túlzott és huzamos etetése esetén az állat elhízhat, hajlamos lehet az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála. Sokoldalúan összeállított eleség alkotórészeként azonban nyugodtan alkalmazható. A legjobb a tisztítatlan tört rizs, mivel még viszonylag sok vitamint tartalmaz, míg a drágább minőségű rizs összetételét tekintve alacsonyabb értékű. Figyelembe kell azt is venni, hogy a gabonafélék és a belőlük készült termékek foszforsavakban gazdagok, ez a körülmény pedig kedvezően befolyásolja a kutyánk csontjainak szerkezetét.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma olyan csekély, hogy egyrészt túl nagy mennyiséget kellene adnunk belőle a kutyának, másrészt pedig, ha például többet adunk belőle, könnyen felpuffadhat. Burgonyát tehát csak felnőtt kutyának vegyes táplálék részeként, és alaposan összenyomkodva, összetörve adjuk, mivel az egész darabok emésztetlenül távoznak a bélsárral.

A fehérjeszükségletet fedező táplálékok, valamint az energiát szolgáltató anyagok mellett minden élőlénynek szüksége van ásványi anyagokra, nyomelemekre és vitaminokra is.

A felnőtt kutyát 1-8 éves kora között naponta csupán egyszer etessük. Amennyiben úgy döntünk, hogy a napi élelemadagj

Oldal: Táplálás
Britannian Bulldogs" Kennel - © 2008 - 2012 - angolbulldog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: